Szegedi regélő

Előszó

Úgyis, mint Tóth Béla, aki nem szereti a személyeskedést, de szereti belerejteni magát írásaiba. A Mi, janicsárok, a Gyaluvonások, az Álarcban, az Iratos dombon kötetei mind-mind személyes élményeit jelenítik meg. Némelyik még egyes szám első személyben is. Mert Tóth Béla szereti az egyes szám első személyt, mint pl. a Tiszajárás riportjaiban. Ugyanakkor nemcsak magán keresztül szereti a világot megmutatni, hanem szeret más bőrébe is belebújni, kipróbálni, kiszűrni egy másik lehetséges egyéniség lehetséges történelmi élményeit.
A Szegedi regélő Ökrös Jánosa "szubjektív visszaemlékezései"-t meséli. Ökrös János "véletlenül" éppen "egy öreg asztalosmester", akár Tóth Béla, aki írósága mellett nevelőtanár, könyvtáros, majd könyvtárépítő intézményigazgató foglalkozásokat betöltve is mindig nagyra becsülte a nemes fa megmunkálás után föltáruló szövetét, erezetét, illatát, mert eredeti tanultsága asztalos volt.
Ezért válik a kötet során az "öreg asztalosmester" Tóth Béla szegedi lapokat idéző könyvtáros Tóth Béla, mert a leírt sorokból nem tudja kihagyni nap, mint nap föltóduló gondolatait, tudását, élettapasztalatát, emlékeit.
És mesél, mesél..., s mesélnek az idézett dokumentumok is. Kívánom, hogy a könyv leendő olvasója minél nagyobb élvezetét találja a Szegedi regélő meséiben, a szófordulatokban, s egyéb "szögedi szödelékök"-ben.
Tóth Bélának pedig azt kívánom 75. születésnapján, hogy még sok mesét mondjon az olvasóközönség örömére. Vissza