Előszó
Ugy tekintünk vissza rá, mintha mese volna az egész élete, pályafutása. Költői, szép mese, amelyet novellisták képzelete teremt, nyomorban élő genieről, aki hosszú, kínos küzdelem után egy reggel,...
Tovább
Előszó
Ugy tekintünk vissza rá, mintha mese volna az egész élete, pályafutása. Költői, szép mese, amelyet novellisták képzelete teremt, nyomorban élő genieről, aki hosszú, kínos küzdelem után egy reggel, mintha álomországban ébredne, - ott találja magát álmodott egében, az ünneplés, közelismerés virágos mezején, s mikor le akarja szakasztani, kábult gyönyörben, az egész eddigi kínteljes életen át óhajtott arany-almát, - összeomlik és meghal.
Még hallom Feleky Miklós bátyám hangját, amikor szorongo érdeklődéssel lestük a népszínmű-pályázat döntését, s lejövet a keskeny udvari színház-lépcsőn odafordul Szigetihez, aki azt kérdi tőle:
- Ki az a Tóth Ede?
- Egy rongyos, szegény vidéki komédiás...!
Még látom azt a sápadt arczot, a tubákszín, kopott téli kabátot, a remegő tartást, melylyel a Falu Rossza péremiérején a hátravont függöny nyílásában megjelent, látom azt az összerendülést, azt a bágyadt sugarat, mely szenvedés-sápasztotta orczáján átderengett, mikor mellette állva a színfalak között a felriadó tapsokra így szóltam hozzá:
- Ez a szerzőnek szól!...
- Ó dehogy... dehogy...
Nem merte hinni. Még mindig azt hitte, hogy fölébred, hogy a szép álom szertefoszlik... Hogy újra kezdődik az áldatlan küzdelem, a nyomorgás, hideg, nélkülözés, kín és gyötrelem, melynek tövisberkén át oly későn adatott belépnie a megillető elismerés édenkertjébe.
Vissza