1.034.150

kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát

A kosaram
0
MÉG
5000 Ft
a(z) 5000Ft-os
szállítási
értékhatárig

Vérrel virágzó 1956

Ötven magyar költő versei

Fülszöveg

Lassan már azokat is ráncosodni, kopaszodni, deresedni látjuk, akik azokban a napokban-hetekben születtek: 1956 októberében, novemberében látták meg a fényesen fellobbanó, majd gyorsan halványuló napvilágot s a vérrel virágzó kis Magyarországot. Akik pedig már elég nagyok voltak akkoriban, hogy maguk is felkeljenek, megmozduljanak - ha kellett, fegyvert fogjanak - a szabadság hirtelen rájuk szakadt, szédítő mámorában, azok ha élnek is még, ki tudja, meddig. Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek, kezd a távolság ködébe veszni 56 tüze-lángja. Ott dereng még a láthatáron, világít is talán, de hevíteni alig hevít.
Holott a szívek, az ezerszer elgyötört magyar szívek: melegre vágynak. Olyan szikrázó szabadságra, amelyet igazán a magukénak érezhetnek, s amely úgy fűti őket, hogy 56 forró ősze fűtötte a jobb sorsért lázadó, jobb jövőt remélő egész magyar népet.
Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek. De amit a költők, a milliókkal érzők versbe mentettek a forradalom tüzéből, hevéből, az ma... Tovább

Fülszöveg

Lassan már azokat is ráncosodni, kopaszodni, deresedni látjuk, akik azokban a napokban-hetekben születtek: 1956 októberében, novemberében látták meg a fényesen fellobbanó, majd gyorsan halványuló napvilágot s a vérrel virágzó kis Magyarországot. Akik pedig már elég nagyok voltak akkoriban, hogy maguk is felkeljenek, megmozduljanak - ha kellett, fegyvert fogjanak - a szabadság hirtelen rájuk szakadt, szédítő mámorában, azok ha élnek is még, ki tudja, meddig. Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek, kezd a távolság ködébe veszni 56 tüze-lángja. Ott dereng még a láthatáron, világít is talán, de hevíteni alig hevít.
Holott a szívek, az ezerszer elgyötört magyar szívek: melegre vágynak. Olyan szikrázó szabadságra, amelyet igazán a magukénak érezhetnek, s amely úgy fűti őket, hogy 56 forró ősze fűtötte a jobb sorsért lázadó, jobb jövőt remélő egész magyar népet.
Hullanak a tanúk, vesznek az emlékek. De amit a költők, a milliókkal érzők versbe mentettek a forradalom tüzéből, hevéből, az ma is parázslik, az ma is melenget. És ma is reményt ad a reménytelenségben, gyógyító hitével táplál jövőtelenségünk dermedtségében. Vissza

Tartalom

Hol zsarnokság van
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról 7
Gérecz Attila: Alkony 15
Tollas Tibor: Az őr 17
Kárpáti Kamil: Ezerkilencszázötvenegy 18
Tóth Bálint: Reggel a hóhér 19
Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára! 21
Benjámin László: így vagyunk 23
Csanádi Imre: Lagzi multán 25
Csanádi Imre: Húzd rá, cigány! 28
Nagy László: Halállal élek, nem kenyérrel 30
Illyés Gyula: Levél a vízgyűjtőről és a fenyőről 33
Tamási Lajos: Nyárvégi viharok 35
Kuczka Péter: Inkább meztelen 38
Tamási Lajos: Keserves fáklya 39
Felmutatjuk véres fejünket
Sipos Gyula: Egy orosz katonáról 45
Kiss Dénes: Velünk vagy ellenünk 46
Sinka István. Üdv néked ifjúság! 48
Kárpáti Kamil: A szabadsághoz 49
Tamási Lajos: Piros a vér a Pesti utcán 50
Kassák Lajos: Olthatatlan tűz 52
Jobbágy Károly: A rádió mellett 53
Devecseri Gábor: Láttam hamuszín arcotok 55
Dékány Károly: A szálláson 58
Benjámin László: Elesettek 61
Kónya Lajos: A magyarokhoz 62
Csanádi Imre: Vér 64
Tamási Lajos: Halottak napja 65
Vas István: Az új Tamás 67
Lakatos István: Psalmus Hungaricus 70
Lakatos István: Forradalom 74
Nagy László: A város címere 75
Nagy László: Vendégek jövetele 78
Eörsi István: Kőbálvánnyá válva 80
Tamási Lajos: Egy körúti sírkeresztre 81
Tóth Bálint: Sirató 83
Buda Ferenc: Tizenöt-húszéves halottak 85
Buda Ferenc: Rend 86
Képes Géza: Tank-parádé 88
Képes Géza: Novemberi éj 90
Képes Géza: Hajnali dobajok 91
Képes Géza: A gondolat szabad 93
Sipos Gyula: Zrinyi akadémisták 96
Csanádi Imre: Szüret múltán 97
Fáy Ferenc: Jeremiás siralmai 98
Eőrsi István: A kérdés 102
Szabó Lőrinc: Meglepetések 104
Buda Ferenc: Pesten esik a hó 108
Nagy László: Varjú-koszorú 109
Kannás Alajos: Biztatás 110
Kannás Alajos: A csók már nem segít 110
Kannás Alajos: Lábnyomok a hóban 111
Kannás Alajos: ENSZ 111
Sulyok Vince: Fekete napok 112
Nagy László: Karácsony, fekete glória 113
Kassák Lajos: Rézkarc 114
Márai Sándor: Mennyből az angyal 115
Kuczka Péter: Hajnali négykor 121
Fodor András: Elszántak 123
Lakatos István: Vörösmarty 127
Obersovszky Gyula: Kik vagytok ti 130
Tamási Lajos: A rend 131
Kuczka Péter: 1957. június 30 132
Sulyok Vince: Menekülés 134
Sulyok Vince: Félhangra 135
Krassó György: Májusi hajnal 136
Fónay Jenő: Titokban szóljatok harangok 137
Sulyok Vince: Siratóének 138
András Sándor: Nagy Imre 140
Varga Domokos: Krónikás ének 1958-ról 141
Kuczka Péter: A kivégzettek paradicsoma 145
Máté Imre: Nagy Imre 146
Szepesi Attila: Maiéter 149
Bihari Sándor: Virrasztás 151
Bihari Sándor: Fénykép Nagy Imréről 152
Sipos Gyula: A halottak 153
András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában 154
Zas Lóránt: Novemberben 157
Csanádi Imre: Az 56-os évre 159
Lakatos István: In memóriám 162
Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű 163
Fáy Ferenc: Missa Hungarica 165
Mészöly Dezső: San Salvadori énekek 168
Obersovszky Gyula: Hogy érdemeket szereztem 56-ban 171
Kassák Lajos: Jóreménnyel 173
Benjámin László: Vérző zászlók alatt 174
Csoóri Sándor: Láttam arcodat 178
túlélők
Lakatos István: Az éjszaka válaszai 183
Faludi György: Egy helytartóhoz, 25 év után 184
Nagy Gáspár: Öröknyár: elmúltam 9 éves 187
Utassy József: Hitfogyatkozás 188
Utassy József: Pohárköszöntő 190
Kiss Benedek: Sötétlik világos 193
Tollas Tibor: Túlélők 195
Nagy Gáspár: A fiú naplójából 196
Nagy Gáspár: Ok már kivárják 197
Kalász Márton: A síroknál 199
Benke László: Hang a föld alól 200
Bella István: Arccal a földnek 202
Döbrentei Kornél: Halottak napi vers 204
Tóth Bálint: Örök béke 208
Tóth Bálint: Rosszkedvű karácsonyi vers 209
Benke László: Ezredvégi játékok 211
Tóth Éva: Emlékvers 213
Búzás Huba: A pesti srác 220
Kiss Dénes: Átlőtt szívvel 222
Kiss Dénes: Október drága véradó 223
Derzsi Sándor: Várakozás 225
Csoóri Sándor: Ha volna életem 226
Megvásárolható példányok
Állapotfotók
Vérrel virágzó 1956 Vérrel virágzó 1956

A borító enyhén foltos.

Állapot:
1.640 ,-Ft
8 pont kapható
Kosárba
konyv