Előszó
„Én Ráday Pál születtem e világra az 1677-ik esztendőben, július havának 2-ik napján, a jegy alatt néhai b.e. Libertsey Rozina kedves asszonyanyámtól Libertsey Mihálynak Földváry Zsófia asszonytól származott leányától és Ráday Gáspár atyámuramtól Ráday Andrásnak Madách Zsófia asszonytól való fiától. Aki kívántam életemnek emlékezetesebb dolgait jegyzésbe venni, e szerint:
A tudományok zsengéjét vettem a losonci oskolában syntaxisig. Azontúl küldettem Ráhóra, ama híres és tanításban szerencsés Braxatoris nevű preceptor keze alá, kinek halála történvén, csak egy esztendeig maradhattam tanítása alatt."
Ráday Pál letette a tollat és mégegyszer elolvasta, amit eddig írt. Azzal az évtizedek óta megszokott alapossággal, kicsit külső szemlélőként, mint mindig, ha írását ellenőrizte. Legyen az hivatalos vagy magánjellegű. A ludányi házban csend volt, a könyvtárszoba nagy aranyozott állóórája nemrég ütötte el a tizenegyet. Ráday az ajtó felé fordult, nem hallja-e Klára asszony lépteit. Sokszor megrótta azért, ha az éjszakáit megrövidítette, akár munkával, akár olvasással vagy könyveinek, iratainak rendezésével.
- Kedves uram — mondta —, az éjszakát pihenésre szánta az Isten. Eleget munkálkodott nappal is.
- Igazad van, lelkem — felelte erre Ráday és ezt valóban így is gondolta, már ami az éjszaka pihenésre való fordítását illeti. De mit tegyen, ha olyankor a legösztönzőbb, gondolatokat érlelő a csend és akkor lehet legigazabban önmagával ? A megszokásról nem is beszélve, hiszen a táborban, a kancellárius sátorában is gyakran lepte meg a hajnal munka közben, hogy az elkészült levéllel, irattal másnap reggel már indulhasson is a futár a címzettekhez.
A szolgálat nem tűrt halasztást.
Vissza 
