Előszó
Tisztelt Olvasó!
Nagy Imre mártír miniszterelnök elsőként a földosztó miniszter szerepkörében írta be nevét a magyar társadalom lelkébe és történetébe. Első miniszterelnöksége alkalmával, 1953-ban, a diktatúra egén fölcsillant a remény. 1956-ban, a magyar forradalom, amely megrengetett egy birodalmat, a zsarnokság koporsójába vert egy szeget. S ennek a forradalomnak volt egy olyan vezetője, Nagy Imre, aki népe szabadságáért és a függetlenségéért föláldozta életét, tudatosan választva a mártíromságot.
Emléke hosszú ideig csak a lelkek mélyén élt. 1989-es temetése hozta meg a fordulatot. Lezárt egy korszakot, s lett szimbóluma egy új kezdetének. Neve és emléke kitörve az elhallgatás béklyóiból a nyilvános nemzeti emlékezet része lett.
Az elmúlt húsz év tanúsítja azt, hogy a megbecsülést, a tiszteletet s egyben az önbecsülést nem lehet kalodába zárni.
Nagy Imre neve és cselekedete ma már emlékjelek sokasága által is a nemzeti emlékezet része. Tudatosan állított szobrok, emléktáblák, kopjafák és emlékkövek, róla elnevezett utcák, terek és intézmények emlékeztetik a magyar nemzeti közösség tagjait arra az igazságra, amelyet Bessenyei György fogalmazott meg, hogy lehet sokféle nézetünk a világról, azonban cselekedetünk csak kétféle: jó vagy rossz.
Nagy Imre cselekedeteiben a jó a meghatározó. Szaporodó emlékjelei a tanúságtevők, mert emlékmüvet, emlékjelet csak egy közösségben lehet értelmezni.
E könyv lapjain feltűnnek mindazok a jó és kevésbé jó alkotások, amelyek 1986-tól 2010-ig születtek, s egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség vagy az egész magyarság számára jelentenek, jelenítenek meg pozitív értéket.
Legyen ez a kiadvány is egy emlékjel a magyarság hőseinek családfáján.
Vissza 
