Régi világ, furcsa világ

Előszó

Kevesen voltak s vannak nálunk, akik szívvel és tudással gyűjtik, népszerűsítik a magyar történelem hétköznapjainak dokumentumait. Régmúlt idők megkövesedett lávája alól kell ezeket kiásni és életre varázsolni, a feladatot egyszerre kíván jó írót és nagytudású polihisztort.
Régebben Takáts Sándor nagy megjelenítő erővel megírt, egy-egy témakört áttekintő művei és Tóth Béla kaleidoszkópszerű tarkasággal egyberótt, erős írói egyéniséget sugárzó írásai tették méltán népszerűvé ezt a műfajt. A két világháború közötti évek során - Ráth Végh Istvánnak főképp kuriózumokat gyűjtő könyvei mellett - Trócsányi Zoltán változatos témájú művelődéstörténeti mozaikjaiban (pl. A magyar régiségek és furcsaságok hat kötete, A történelem árnyékában, Kirándulás a magyar múltba) él tovább, széleskörű népszerűséget és érdeklődést ébresztve.
Trócsányi Zoltán túl van már a hetvenen, több mint fél évszázada barangolja a magyar múltat. Nemzeti múltunk iránti érdeklődését szűkebb pátriájából, Sárospatakról s a szülői házból hozta magával. Apja könykereskedő volt s a kisváros egyik kulturális központjává fejlesztette könyvesboltját. A sokévszázados, történelmet és kultúrát árasztó pataki kollégium, majd a budapesti Eötvös Kollégium telítette a tudás szenvedélyével, nevelte nemzeti értékeink megbecsülésére.
Ifjú évei a tudományé. Maradandó eredményeket köszönhet neki a finn-ugor nyelvtudomány, a magyar nyelvtörténet és a könyvtörténet is. Munkássága a XVIII. század sok irodalmi jelenségének megítélésében volt úttörő jelentőségű.
Olvasóközönségünk először a klasszikus orosz irodalmat közvetítő, könyvepolcokat megtöltő fordításaiból (1945-ben ő lesz a pesti egyetemen az orosz irodalom professzora) és Babits által is sokra tartott novelláiból ismerte meg a nevét; később pedig a régi magyar világ egy-egy mozaikját megvilágító írásaiból.
Trócsányi Zoltán most, életet alkonyán is fiatalos kedéllyel és energiával dolgozik öreg könyvei között. A régi magyar nyelv és irodalmi stílus problémáit izgatják, írja emlékeit, és a magyar múlt hétköznapjait felidéző írásai is szaporodnak néha egy-egy szép darabbal.
Ez a könyv kevesebb is, több is, mint amit "szabályos" művelődéstörténetírás adhat. Nem a nemzet ünnepi pillanatait, sorsdöntő fordulatait örökíti meg, hanem mindennapi életét, szürke hétköznapjait. Voltaképpen a történelmet új utakon kutató polihisztor munkája. Jó írói szemmel látja meg az egyszerre jellemzőt és érdekeset az elébe kerülő adatokban, dokumentumokban. Forrásai azonban csak régi könyvek, folyóiratok és napilapok; levéltári adatokkal nem foglalkozik. Többek között ezért találunk a közölt mozaikok között a nép, a jobbágyok, mesterlegények hétköznapjairól kevesebbet, mint amennyit ma szívesen olvasnánk. Ne feledjük el azt sem, hogy az 1920-as, 30-as években, amikor ezek az írások túlnyomórészt születtek, az olvasóközönség többségének társadalmi érdeklődése, sznobizmusa nem a munkások és parasztok elmúlt életének nyomait kerestette az íróval...
Az olvasó látja majd azt is, hogy hiányzik a könyvből bármiféle teljességnek a szándéka. Az egyes írások megszületésében ugyanis nem kis szerepe volt a véletlennek, véletlenül az író kezébe akadó régi könyvnek vagy folyóiratnak. Egyébként sajnálni is lehet, hogy Trócsányi sohasem gondolt olyasfajta összefoglaló művekre, mint Takáts Sándor.
Az anyag kötetbe rendezése során is kerültük az iskolás rendszerességet. Úgy gondoltuk, érdekesebb, színesebb lesz így a könyv. Nincs unalmasabb mint anekdoták vagy hasonló írások szigorúan "nemek és fajok szerint" rendezett gyűjteménye.
Sokfélét megtudunk ezekből az írásokból, hasznosat és haszontalant; elmélázó ború és harsány hahota egyaránt fakadhat nyomukban. Valóság és mendemonda, tudás és illuzió változatos, olykor groteszk, de mindig eredeti színekkel meglepő szőttessé szövődik a könyvben. A pedantéria esetleg csóválja is majd a fejét az anyag tarkasága miatt.
Társadalmi és gondolkodásbeli fejlődésünk mai magasáról egyébként - főleg a legifjabb nemzedék számára - talán kuriózumnak, alig magyarázható ostobaságnak vagy túlzó illusztratív kelléknek tűnik a könyv nem egy részlete, - az is, amit nem is olyan régen az élet változhatatlan rendjének mondtak. Pedig a tapasztaltabb olvasó látja majd, hogy - ha a könyv egésze, műfaja s az anyaggyűjtés módja miatt, nem is adhat arányaiban tökéletes képet - az egyes mozaikok hitelességét vagy érdekességének varázsát sehol sem zavarja a torzító vagy kozmetikázó elfogultság.
Minden lapról "integet a Régiség Múzsája", ahogy Trócsányi egyik könyvéhez adott előszavában Babits Mihály írja. Trócsányi éppen csak leveri a port a régi irodalmi dokumentumokról, s nem ad mást hozzájuk, csak egy kis Sylvester Bonnard-i rezignációt - és néhány magyarázó, iránytmutató írói gesztust.
Trócsányi Zoltán azt szokta mondani ilyenfajta könyveiről: talán egy kellemes társaságban eltöltött éjszaka témákban és hangulatokban gazdag beszélgetéseire emlékeztetnek. Elgondolkodtató elmélkedések, komor nekikeseredések, kacagtató tréfák és játszi ötletek váltják itt egymást - és másnap is szívesen gondolunk vissza a halottakra; nem érezzük kárbaveszettnek az eltöltött időt. Reméljük, ez lesz majd az olvasó véleménye is. Vissza