Előszó
Egy társulatalapítás, színhátalapítás rendkívüli esemény annak a városnak az életében, amelyben attól kezdve a polgároknak lesz hova menni esténként megnézni egy-egy jó előadást, de kitörölhetetlen élmény azok számára is. akik részt vesznek benne, sőt még láthatják munkájuk gyümölcsét is. A zalaegerszegi színházalapításnak köszönhetem, hogy többek mellett Egervári Klári színésznővel, a szegedi színházból Zalaegerszegre szerződő alapító tagok egyikével összetalálkozhattam, megismerhettem. Sőt egy nagyszereplős darab szereposztásánál színészhiány miatt egy színpadra léphettem vele. A Mélyvíz című előadásban az Ázottképü szerepében ellopták a kabátomat a Mama (Egervári Klára) ruhatárából és ez az esemény indította el a szereplők kálváriáját, mely során mindenféle világháborús eseményekbe keveredtek s főként Egervári Klára, a darab főszereplője. Már a darab elején végeztem és lejőve a színpadról, mint aki jól végezte a dolgát, visszamentem a titkárságra és a teendőim után láttam. Az előadásnak az a jelenete, melyben együtt vagyok Klárikával (ezek után talán megengedhetem magamnak ezt a megszólítást) ma is emlékeztet az együtt töltött estékre, ahol láthattam azt a művészi odaadást, energiát, amellyel játszotta a Mama nem túl hálás szerepét. Akkor zártam a szívembe. Még egyszer összefutottunk a színpadon, jobban mondva a Házi Színpadon, ugyanis a Kései találkozás című színdarabot kiválasztotta a művésznő és Siménfalvy Lajos és azzal a megtisztelő kérdéssel fordultak hozzám, hogy lenne-e kedvem részt venni ebben a munkában, mint rendező. Mit ne mondjak lett kedvem. És nagyon üdítő pár hetet tölthettem el társaságukban.
1996-ban kanyarodtam vissza Zalaegerszegre, a Csárdáskirálynőben aratott sikerénél találkoztunk újból. Akkor már kicsit távolodóban volt a színháztól de még egy évadban vállalt szerepeket. Amikor Veszprémből visszakerültem Zalaegerszegre, eldöntöttem, hogy megírom Egervári Klára színészi pályafutását. El is kezdtem a gyűjtőmunkát, de mindig közbejött valami és a megvalósítás ideje mindig későbbre tolódott. Aztán úgy alakult, hogy Győrbe szólított egy színházi munka és a délutánokat a győri könyvtárban kezdtem eltölteni régi megsárgult újságokat lapozva. Egervári Klára pályájának második meghatározó állomásának előadásai után nyomoztam az újságokban és akkor világossá vált számomra, hogy Klárika pályája nemcsak egy színésznő életútja, hanem a magyar színházak államosítása utáni színháztörténeti korszak történetével ölelkezik össze. És ahogy haladtam előre pályájának állomásairól való adatgyűjtéssel, világossá vált előttem, hogy a magyar színháztörténet olyan nagyságaitól volt lehetősége tanulni, akikről manapság már ismeretünk sincsen, vagy csak keveseknek, tehát pályája tanulságul szolgálhat az utókor számára is. Mély tisztelettel tekintettem a múltba, 5 láttam magam előtt a Vasasi Bányatelep Munkásotthonának a színpadát, ahol énekelni hallja Klárikát Szendrő igazgató úr és hívásával elindítja egy ismeretlen pálya irányába. Nem kis kíváncsisággal és büszkeséggel tanulmányoztam végig a megsárgult újságoldalakat, hogy a kritikákból kiolvassam azokat a dicséreteket, melyekkel a fiatal színésznőt elhalmozták Győrben, Békéscsabán, Miskolcon, Veszprémben, Kaposvárott, majd már; mint érett színésznőt értékeljék Szegeden és végül Zalaegerszegen.
Elismerésre méltó az az elhivatottság és tehetséget nem kímélő odaadás, amellyel szerepeit sokszor ösztönösen magáévá tette és önmagából a legjobbat kihozva aratta sikereit. Most, hogy közeledik nyolcvanadik születésnapja, elsőként szeretném köszönteni Egervári Klárit és megköszönni Ruszt Józsefnek, hogy egy színházalapító társulatba kerülhettem a művésznővel.
Vissza 
