Szóra bírva

Fülszöveg

Tavaly, valamikor ősz elején (nem tudom, hogy pontosan mikor, bár belém nevelt pontosság-mániámban általában mindent felírok, majd velem született irtózatomban - mert nem szeretek „nyomot hagyni" - mindent kitörlök), a visszautasítással is számolva, de nem eléggé felkészülve erre az eshetőségre (mint ahogy annak ellenkezőjére sem) hívtam fel Kozma Zsoltot és kérdeztem meg, hogy
hajlandó lenne-e interjúsorozatot adni, melyből aztán (egy „szóra írt") könyv kerekedjék ki. Régi tervem volt ez, melyet mindig visszaűztem oda, ahol sok más terv is lappang, és amelyről most már tudom (bár felötlődésükkor is szemérmesen sejtettem), hogy vissza- és helyrehozhatatlanul késő - most tudom, hogy mily'
késő! - megvalósítani. De akkor, azon a feljegyzetlen napon, leküzdöttem visszafogottságomat és elmondtam, hogy mit szeretnék: egy triptichon-témájú beszélgetés-könyvet („beszédes" könyvet), amely az Ige-szolgálat-egyház
hármasságát járja körül a verbalitás „lazaságával", át- meg átszőve a... Tovább

Fülszöveg

Tavaly, valamikor ősz elején (nem tudom, hogy pontosan mikor, bár belém nevelt pontosság-mániámban általában mindent felírok, majd velem született irtózatomban - mert nem szeretek „nyomot hagyni" - mindent kitörlök), a visszautasítással is számolva, de nem eléggé felkészülve erre az eshetőségre (mint ahogy annak ellenkezőjére sem) hívtam fel Kozma Zsoltot és kérdeztem meg, hogy
hajlandó lenne-e interjúsorozatot adni, melyből aztán (egy „szóra írt") könyv kerekedjék ki. Régi tervem volt ez, melyet mindig visszaűztem oda, ahol sok más terv is lappang, és amelyről most már tudom (bár felötlődésükkor is szemérmesen sejtettem), hogy vissza- és helyrehozhatatlanul késő - most tudom, hogy mily'
késő! - megvalósítani. De akkor, azon a feljegyzetlen napon, leküzdöttem visszafogottságomat és elmondtam, hogy mit szeretnék: egy triptichon-témájú beszélgetés-könyvet („beszédes" könyvet), amely az Ige-szolgálat-egyház
hármasságát járja körül a verbalitás „lazaságával", át- meg átszőve a személyesség emlékszálaival. Persze a kötelező személyeskedés-mentesség feltétele alatt, mert ugye nemcsak a „noblesse obiige", hanem egyébként is Örömmel és sajnálkozással bocsátom útjára ezt a könyvet. Örömmel, mert öröm volt írni - tulajdonképpen lejegyezni és sajnálkozással, hogy véget értek azok a találkozások, amelyeken érdemtelen „tanúként" lehettem jelen. Azt szeretném, hogy bárcsak minél tovább legyen könyv, és minél később váljék dokumentummá ez a számomra'mégiscsak könyvként megmaradó betűhalmaz, mely a megfontolt ' válaszok mögött az én hallgatásomat is őrzi
Ez a kérdezz-felelek kötet ajz emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonom kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult
erények gyurmája vagyok az (újjá) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsnijét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levessem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. Es mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltamvagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd. Egyelőre naponként kell megbizonyosodnom, hogy a „Vagyok, aki vagyok"-é vagyok. Elégedett vagyok azzal, amit környezetemtől kaptam, elégedetlen azzal, amit neki adtam. Adósa vagyok családomnak, egyházamnak, a teológiai tudománynak -és ezt már nem tudom törleszteni. Csak ezt mondhatom betöltött 74 évesen, „nagy múltam" és „kis jövőm" mezsgyéjén. Vissza