Előszó
Részlet a kötetből:
"Az egész kisvárosban nem volt több olyan virágos udvar, mint a Karádi Lászlónéé. Aki egyszer látta, soha el nem felejtette.
Mikor az ember belépett a kapun, mely kisvárosi...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Az egész kisvárosban nem volt több olyan virágos udvar, mint a Karádi Lászlónéé. Aki egyszer látta, soha el nem felejtette.
Mikor az ember belépett a kapun, mely kisvárosi építkezési mód szerint olyan volt, mint egy boltíves, hűvös, homályos kis folyosó, úgy érezte magát, mintha csak hirtelenében valami tündérkertbe jutott volna.
Körül a fal mentén széles ágyásokban tengernyi nagy, csokros viola hullámzott, ringatózott, illatozott. Fehér, lila, sárga, rózsaszín teljes violák, de oly gazdagon, oly dúsan, hogy szinte nem fértek meg egymás mellett.
Középütt egy nagy, gömbölyű smaragdszín gyeppázsit közé ültetve magas, lombos rózsafák, telve a leggyönyörűbb tearózsákkal. Volt itt mindenféle fajta. A legnemesebb, a legritkább fajtól kezdve az egyszerű, dúsan virágzó kis hónapos rózsáig. És minden egyes fa körül a zöld fűből dús kék nefelejtskoszorú mosolygott elő, mintha csak apró türkizkövek övezték volna körül.
És mindenfelé, bármerre nézett a szem, mindenütt csak szebbnél-szebb virágcsoportokat látott. Rezeda, teljes szegfű, pelargonia, muskátli, kisasszonypapucs, mindezek a régi módi, ma már talán nem divatos, de azért olyan szép, olyan illatos virágok, mind helyet találtak a Karádi Lászlóné udvarán."
Vissza 
