Egy cigány, egy király...

Előszó

Egy cigány, egy király...

Ez a cím a messze múltból cseng vissza, azokból az időkből, amikor király is, cigány is több volt, mint ma. Bizony alaposan megfogyott a számuk ebben az új világban, mely szeret azzal dicsekedni, hogy a szédületes új találmányok légiójával ajándékozza meg az emberiséget. Ezek közölt az új találmányok között nem a legutolsó helyen szerepelnek azok az eddig ismeretlen, vadonatúj gondok, amelyeket roskadozó vállunkra rakott, elvéve a királytól a hatalmat, a cigánytól a jókedvet, megfosztva mindakettőt attól a lehetőségtől is, hogy egyszer-egyszer annak érezhesse magát, aminek fejedelmi gondtalanságban azelőtt néha érezni szerette: a király cigánynak, a cigány királynak. Ennélfogva nem is telepedhetnek le ma már egymás mellé testvéri lakomára, annál kevésbé, mert a diktátorok, filmrendezők, sofőrök, jazz-karmesterek és egyéb sztárok mögött egy kicsit háttérbe szorultak és az ünnepelnivalójuk még az ennivalójuknál is kevesebb. Arisztokratikus mesterségük, királyi koronájuk és költői koszorújuk alaposan elértéktelenedett és nem tudható, mikor, melyik kései vagy közeli generáció fogja megint békeparitásra emelni.
Hogy ma egy kitűnő művész szíves vendéglátása révén valahogyan mégis egy társaságba verődnek össze, ebben első fecskéjét látom ennek az eljövendő kornak. Azt a tiszteletlenségei tehát, amellyel a rajzoló kifigurázta őket, ilyenformán hajlandó vagyok a hamvaiból éledező tisztelet első megnyilatkozásának minősíteni. ne keresse tehát senki a bántó szándékot ezekben a csúfolódó rajzokban, viselje el mindenki türelmesen a karikatúrát, amely ezúttal annyival enyhébb, mert csak formákat és külsőségeket támad és örökít meg. Úgy van: megörökít, hiszen a karikatúra sokszor túléli azt, akiről készült, a művész így egyik kezével behegeszti azt a sebei, melyet a másikkal üt: egyszerre báni is. hízeleg is, egyszerre mutatja meg nekünk, milyen kis és mégis milyen nagy emberek vagyunk. Vissza