Udvariatlan szerelem

Fülszöveg

Tekinthetjük-e "felforgató irodalomnak", egyfajta középkori undergroundnak a trubadúrok obszcén verseit? És vajon mi volt előbb: a vágyat átlelkesítő, kifinomult udvari szerelem, vagy a társadalmi konvencióknak tudatosan fittyet hányó obszcén költészet? Az obszcén az "udvari szerelem", a fin'amor megjelenésével egy időben kezdődik - az első trubadúr, a vidája szerint hírhedten rossz életű Aquitániai Vilmos herceg költészetével. Vilmos egyszerre írt trágár verseket és a hölgyeknek való alárendelődést hirdető, udvari szellemű költeményeket. A fin'amor, a hölgy tiszteletére épülő költészet és ennek irodalmi ellentéte tehát édestestvérek.

Mi már csak az udvar nélküli udvariatlanságot ismerjük, a zabola nélküli zabolátlanságot; ezek a középkori versek (fiatal emberek friss fordításai) még az igenek és nemek teljességéből szólnak. Baszni baszna, de semmi haszna, sóhajtott James Joyce a 20. század szürke mélabújával - ez a könyv az ellenkezőjéről sóhajtozik: öröm, mámor, szívszerelem, selymes völgy, csel és kéj, nyárs és rés, kedv, kecs, báj, csókcsere, susmus, a teljesség igényével, nyelveken át, ciróka és maróka. Meglepetve tapasztalhatjuk, hogy a "sötét középkor" avval a vígsággal tud a testről beszélni, ahogy mondjuk a múlt század hatvanas évei. Kiáltsuk hát, kissé logikátlanul, de annál nagyobb (olvasói) szenvedelemmel, együtt a nagy Aquitániai Vilmossal: haljon minden pinaőr könnyű halált!
Esterházy Péter Vissza