Új-Auróra

Előszó

Negyedízben bocsátjuk útjára kis könyvünket: kopogtasson ismét a lelkek ajtaján, hintse szét mindenüvé a magyar kultúra szeretet-virágait, ezeket a könnyben és mosolyban úszó írásokat, terjessze az eszméket, melyeket a költői ihlet, s a mai csillagtalan éjszakák dermesztő virrasztása magyar szívekből fakasztott.
Az az igaz megértés és szerető fogadtatás, mellyel a magyarság négy év előtt megindult, kicsiny mustármaghoz hasonlítható, irodalmi és művészi mozgalmunkat kezdettől fogva felkarolta, csak megerősít hitünkben, hogy kitűzött programmunkhoz megalkuvás nélkül, tántoríthatatlanul ragaszkodjunk. Tiszteljük a multat, ápoljuk lelkes szeretettel az irodalmi hagyományokat, büszkék vagyunk az évezredes szenvedésekben kikristályosodott irodalmi értékeinkre, mert hiszen e féltő ragaszkodás nélkül egészséges irodalmi fejlődést el sem tudunk képzelni, - de egyben felkarolunk minden ujabb nemes művészi törekvést, mely az izlés jegyében keresi az irói egyéniség megnyilatkozásának formáit. A divatos és múló jelszavak nem téveszthetnek meg bennünket; a nemzeti eszme és a faji öntudat elaltatását célzó minden legkisebb törekvéssel szemben is fennen kell hangoztatnunk az irodalomnak nevelő és léleknemesítő hivatását.
Irodalmunk minden időben a nemzeti lélek kivirágzása volt, s a létfenntartás eszméjének szolgálatában állott. A nemzeti létet fenyegető mai komor és vészteljes idők nagyon is megtanítanak arra, hogy az irodalomban megnyilatkozó nemzetfenntartó erőkről lemondanunk nem szabad. A körülöttünk ádáz harcot folytató s megsemmisítéssel fenyegető viharok között fennmaradásunkat elsősorban a kultúra legfőbb tényezője, az irodalom biztosíthatja. Vissza