Új holnap 1997. május

Fülszöveg

Ha egy konferencia témája a fiktív honfoglalás lenne, én e lazán kitalált fogalmat mégis komolyan véve megpróbálnám a ma oly gyakran használatos kifejezéssel élve: a témát beszédbe hozni. Párbeszédet keresnék a valóság és magam között, az előbbit mégis képzeltnek feltételezve. Vagy mégsem? Talán inkább kibújnék a jól bevált beszédmódok alól és saját utat választanék. S hogy ne csak képzelet hajtson, adjon szárnyakat, azt mondanám, valóban a valóságost, a megtörténtet próbálom célba venni. Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy teljesen konkrét, de nem túl könnyen megfogható tárgyat keresnék a szereplésemnek. Mondjuk egy szót. A szót, mely egyáltalán szóba jöhet egy ilyen feladat megoldásakor. Ennek ismertetése szófejtés lenne. És aztán, hogy én is olyan észrevétlen egybehangzással kapcsolódjam másokhoz, elődöket választanék hasonló utazásokkal, olvasmányélményeket, elméletet, történetet és így tovább, hogy legyen mire hivatkozni. Majd természetszerűleg, ahogy az lenni szokott, megtörténne a témához való hozzászólás. A fikciót lekötözném. De ez a kicsavart, önmagát felszámoló tematika mégis annyiban szabadon engedne, hogy abba az irányba induljak, amerre csak egy belső honfoglalás útja vezethet. Mi lesz az úticél? Egy több mint háromszázharminc éves szöveg, a szerző és a szó, amit a cím rejt: Áfium, egy szó elfoglalása. Avagy a szó lehetséges színeváltozása. Vissza