Új kalligrammák

Fülszöveg

A képvers (kalligramma) olyan vers, amely szakaszait, sorait, betűit úgy helyezi el, hogy valamilyen kép, alakzat rajzolódjon ki belőlük. Hagyományosabb formájában egy "szabályos" versszöveget rendez el képszerűen a szerző, mint például Apollinaire (A megsebzett galamb és a szökőkút, 1918) vagy Radnóti Miklós. A másik típusában már nem - vagy alig - szerepel folyamatosan összefüggő szöveg, a betűsorok is képi elemként jelennek meg. Ebben a futuristák voltak az úttörők. A képverset már a késői görög költészet is ismerte, majd a reneszánsz újította fel, s kedvelték a német barokk költők is, legsűrűbben azonban az avantgárd irányzatokban fordul elő. A magyar költészetben Kassák, Tamkó Sirató, Babits, Radnóti, Illyés és Weöres is alkalmazta, Nagy László pedig egész ciklust állított össze ilyen verseiből.
Konkrét költészet. Az irányzat nevében is benne foglaltatik, hogy tudatosan kerüli az "absztrakt" kifejezést. Igyekszik mondanivalóját közvetlenül "konkrétan" az íráskép segítségével kifejezésre juttatni. A konkrét költészet teljes mértékben "felszabadítja" a mondatot és a szót. Biztosítja betűk szabad mozgását a szón belül, azaz feloldja a szavakat. A szavak helyébe lépő betűcsoportok pedig ugyanolyan szabadon mozoghatnak a szavakban, mint a betűk a szavakon belül.
Bu Szabó alkotásai átmenetek a rajzos és a konkrét műlehetőségek között, fölfedezhetjük Tandori Dezső költészetének hatását is abban, hogy a kötet egyes darabjaiban az írásjelek váltak a költői kifejezés legfontosabb eszközeivé, a művek alapelemeivé. Költészete azonban nem kíván szabadulni az embercentrikus verstől: hiteles személyiség kísérletezik a betű, a nyelv vizuális dimenzióiban létezésünk fájdalmával, emberlétünk és Földünk veszélyeztetettségének fokozott tudatában. Vissza