Uj magyar lira

Előszó

A vers is olyan, mint a csók, amelyről már Jusszuf, a költő, bölcsen azt vallotta: gyakorold és ne magyarázd. Amiben tökéletesen igaza volt. Hiszen minden vers önmagáért szól és önmagát magyarázza. Többet, vagy éppen okosabbat erről hát alig mondhat valaki. Viszont, ha valaha, ma van ideje, hogy feltegyük a líra szempontjából sorsszerű kérdést: hol áll ma a költő, szerepe mit jelent s milyen viszonylatban van korával?
Nézzük a világot, amelyben élünk. Nézzük lázas rohanását, gomolygó tülekedését valami láthatatlan, titokzatos Cél után, amelyet a politikusok, a nemzetgazdászok és a bölcselők mind más és más névvel próbálnak körülírni. Nézzük ezt a mi mai világunkat, eszméiben, gondolataiban, egyre hülő érzéseiben, szellemi és testi nyugtalanságában, a relativitás elméletétől a racionalizáló társadalmi törekvésekig, a technokráciától a sportőrületig és a diktatúrák népszerüségéig. Nézzük a lelkeket és az utcákat, amelyek - kétségek és villany-reklámok éles csóváitól hasogatottan - egykép sötétben kavarognak. Nézzük az ember napról-napra tökéletesedő sietését, ezt az őrjítő iramot, földön, vízen és levegőben. Sínzeppelinek, rakéta-autók, sztratoszféra-repülők modern, lihegő világa ez, - a huszadik század negyedik évtizede, - igazán új kor, még újabb, legújabb kor, mondhatnám: a legtudatosabb korszerű kor... Nézzük és lássuk, ahogy percenkint változik, újul, halad... istenem, esetleg, talán még fejlődik is... és nézzük most ennek a rikordot kergető kornak bomlott keretében a változatlan, azonegy, végességében is örökkévaló embert: a költőt... Vissza