Új olasz költők

Előszó

Üdvös, szép és hasznos ez az antológia. Üdvös és hasznos, mert a magyar közönség nem sokat tud a mai olasz líráról. Jobban ismeri a regény- vagy drámairodalmat, de azt sem eléggé ahhoz a meleg rokonszenvhez képest, amely bennünket a fasiszta Olaszországhoz fűz. Szebben és tökéletesebben nem is lehetett volna e megismerkedést elindítani, mint egy ihletett költő és egy kiváló művész tolmácsolásában, akik mind a ketten ugyanannak az ifjabb nemzedéknek tagjai, mint magyar nyelven megszólaltatott olasz társaik s akiket ugyanazok a korérzések fűtenek, ugyanazok a művészi álmok hajtanak, mint amelyek a Mussolini Itáliájának szellemi légkörét áttüzesítik. Ezt a szellemet a fordító és az illusztráló is a Római Magyar Akadémiában szívta magába, amelynek ösztöndíjasai voltak s amelynek kezdettől egyik főtörekvése, a pozitív részletmunkán és tanulmányon túl a két nemzet közötti ezeréves jótékony szellemi kapcsolat és lelki, érzési közösség visszaállítása és elmélyítése. Innen van, hogy a két magyar tolmács annyira beletudta magát élni a mai olasz szellembe és formavilágba, hogyha az illető olasz költők magyarul írtak vagy írhattak volna, a fordítások hangján szólaltak volna, s ha költeményeiket olasz művészek illusztrálják, kifejezőbben azok sem érzékelhették volna formákba öntött tartalmukat. Tökéletesen juttatták kifejezésre írásban és képben az intenzív beleérzést, ami lényege a költői és a művészi alkotásnak, s aminek a szó, a vonal vagy a szín csak köntöse. Vissza