Előszó
Részlet a könyvből:
Hornyák József:
"Lonka patakvölgy. Nagy hegyek, s egy utca megy befelé. Nagyon festői hely, s mint minden festői hely, hihetetlenül szegény. Hihetetlenül vad. S hogy mégis élnek benne értelmiségiek, magyarázza a szegény emberek vendégszeretete - a szegény emberek könyörületessége.
Itt is van tavasz: egy-egy megkésett olvadás, de utána mindjárt rendkívül intenzív a virágzás, szagokkal, színekkel, annyira, hogy ha valaki a fű közé gázol, térdig nektáros lesz. Hanem az ősz, az az igazi: belső láz a fákon, az emberben olyan érzés támad, Lonka-völgyet elhalás előtt megszépíti a Teremtő... Az őszt itt egy fehér gomolyag jelzi. Ebből a gomolyagból azután hetekig tud megszakítás nélkül esni.
Nehezen változtatnak a helybeliek, az új házak is úgy néznek ki, mint a régiek, a házakra most kezdenek kéményt építeni; a kutak sekélyek. Az a döbbenetes hely Lonka, amire mindig úgy emlékezünk: ott, ahol a bivalyok csak három évig élnek. Mert a sár hasig ér, és az emberek vasvillával verik vontatásnál őket.
Hárman kártyáznak a kicsi szállodaszobában: Revizor Füge, Hám, a vadkertes és Köpködő postamester. Ők hárman jófélék. Ez a kis társaság, mint egy szigeten, este mindig összejön, még hogyha az előző napra kiábrándultság emlékezteti is őket: megkülönböztek valamin és ingerülten odakövetkeztettek, hogy most azután messzire el egymástól, de ahogy a nap múlik, s az eseménytelenség, mint a pusztai jegenye árnyéka, körbejár, nagy hirtelen feloldják egymást a gyarlóság vádjai alól, s az unalom rémétől hajtva beadják a derekukat. Városból szakadtak vidékre, szombatonként heti bérlettel, autóbuszon utaznak haza, és szombatig még rengeteg van..."
Vissza 
