Újragondolni a romantikát

Előszó

Jó néhány esztendeje, amikor John Neubauer egy budapesti látogatása alkalmával doktoranduszokkal találkozott, némi értetlenkedéssel, és kissé hitetlenkedve konstatálta azt az arányaiban is jelentős érdeklődést, amellyel az akkori legfiatalabbak a magyar romantika felé fordultak. Való igaz, mind a kontinentális, mind pedig a tengerentúli irodalomtudomány nagy "romantikaláza", amelyet mindenekelőtt a dekonstrukció generált, ekkorra már vagy két évtizedes távlatba került. Az a romantika iránti felfokozott érdeklődés azonban, amely a hazai irodalomtudomány utóbbi bő egy évtizedét jellemezte, csak részint írható a dekonstrukció megkésett magyar recepciójának a számlájára. Hogy a romantika, a magyar romantika problémái máig kihívást jelentenek az olvasónak és a professzionális értelmezőnek egyaránt, több, egymástól azonban csak részint független okra vezethető vissza. Az egyik minden bizonnyal az a roppant erőteljes átideologizáltság, amely a magyar romantika örökségének mindmáig legsúlyosabb terhe, és amely - a totalitárius rendszer marxista irodalomtudományának kitüntetett kutatási területeként - különösen érzékenyen érintette ezt a korszakot.
A zárt társadalmakban a kánonápolás mindig arra a jelentéskánonra irányul, amely a kulturális identifikáció elsődleges terepe. A magyar romantika irodalma kulturális örökségünknek olyan korpusza, amely történetileg volt predesztinálva arra. hogy (kulturális) önazonosságunk számára a nemzeti és a polgári identitás alapításához egyszerre kínáljon hosszú ideig és jól alkalmazható mintákat. Petőfi, Vörösmarty, Kölcsey vagy Jókai szövegei olyan "alapító történetként" is érthető hagyományt jelentettek, amelyre mindmáig épül kulturális identitásunk. Éppen ez a kitüntetett, középponti szerep tette és teszi a magyar romantika hagyományát különösen kiszolgáltatottá a különféle ideológiákkal szemben.
A romantika kanonizációja ráadásul, ahogyan ez a kötet több tanulmányból is kiderül, elválaszthatatlan annak modern irányaitól, s mint ilyen, éppúgy áldozatául esett az ötvenes évek realizmus- és romantika-vitáinak, ahogyan azoknak a lukácsi elképzeléseknek is, amelyek a "nem realista" modernség forrásaként elgondolt romantikát érintették. Emellett, vagy ezen felül, az a magyar modernség, amely arra lett volna hivatott, hogy kapcsolódási pontokat, önértelmezési lehetőségeket keresve európai értelemben olvassa és értelmezze a magyar romantikát, szintén nem járhatta az önelvű fejlődés útját. Vissza