A mécs mellett

Előszó

Ujvári Péter
1869-1931
A nép jogok kiterjesztése nyomán a mult század utolsó harmadában a magyarság és a zsidóság egyszerre indul meg az európai normalizálódás utján. A jellegzetes tipusokról egyidőben kezd levedleni a zsinóros dolmány és a kaftán. A kultúrközpontokban, ahol az európai szellem lázasan hasonítja a kapitalista Európa újdondászait, eltünedezik a mult minden rekvizituma. A széleken, a hegyvidék természetes gettói tovább élik ősi életüket. A magyar irók javarészét a vidék, a falu termi és ezek a városba érkezve tovább álmodják a vidék életét. Természetes tehát, hogy a magyar falu és vidék élménye teszi jellegzetessé ennek a kornak magyar irodalmát. A város életét jól-roszszul a magyar zsidó írók kezdik felismerni, talán azért, mert köztük több ősi városlakó akad, vagy azért, mert gyorsabban haladnak az általános polgári kiegyenlítődés felé. Ebben az ellentétes mozgásu gyors irodalmi áramlatban már az a veszély fenyeget, hogy a magyar életnek szerves része, a magyar föld egy jelentős kultúrterülete sosem kerül már magyar író üvegcsillája elé: egy színképpel szegényebb lesz a magyar irodalom és egy hiánnyal hamisabb. Ekkor jelenik meg az irodalom horizontján Ujvári Péter, aki ifjúságának élményeit vállalja és megszólaltatja; aki a magyar zsidóságot szemmeltartja azon az uton, amely a hegyvidék szellemi elzárkózásából a nagyvárosban való felolvadásig vezet. Újvári mosolyogva nézi a vándor csapatot, mosolyogva és szeretettel. Vissza