A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Budapestről és második lakóhelyemről, Balatonszőlősről kiindulva jártam be az országot, s készítettem az utamba kerülő tájakról, épületekről felvételeket. Az első önálló albumom 1978-ban jelent meg Balaton és vidéke címmel, Keresztury Dezső verseivel. Mivel ez szép sikert aratott, 1981-ben követte a Tokajt és vidékét bemutató kötet Lázár István összekötő szövegével.
Egy-egy tájegység megközelítésében sokat segítettek értő néprajzos és művészettörténész barátaim, ismerőseim, de nem kisebb értékű számomra a városukat gyermekükként szerető lokálpatrióták vagy falusi emberek kalauzolása sem. Az ő érzelmeikhez közeledve és azt átvéve dolgoztam fel magamban a kapott élményeket, s adtam vissza a látottakat.
A kamera elé kerülő tájban, tárgyban, településben elsősorban az ember és környezetének együttélése, egymásra hatása érdekel. Egy-egy arc megörökítésénél fontosabb számomra, miként tudom felfedezni és láttatni, az embert a táj ívébe harmonikusan beilleszkedő, gondosan megművelt...
Tovább
Fülszöveg
Budapestről és második lakóhelyemről, Balatonszőlősről kiindulva jártam be az országot, s készítettem az utamba kerülő tájakról, épületekről felvételeket. Az első önálló albumom 1978-ban jelent meg Balaton és vidéke címmel, Keresztury Dezső verseivel. Mivel ez szép sikert aratott, 1981-ben követte a Tokajt és vidékét bemutató kötet Lázár István összekötő szövegével.
Egy-egy tájegység megközelítésében sokat segítettek értő néprajzos és művészettörténész barátaim, ismerőseim, de nem kisebb értékű számomra a városukat gyermekükként szerető lokálpatrióták vagy falusi emberek kalauzolása sem. Az ő érzelmeikhez közeledve és azt átvéve dolgoztam fel magamban a kapott élményeket, s adtam vissza a látottakat.
A kamera elé kerülő tájban, tárgyban, településben elsősorban az ember és környezetének együttélése, egymásra hatása érdekel. Egy-egy arc megörökítésénél fontosabb számomra, miként tudom felfedezni és láttatni, az embert a táj ívébe harmonikusan beilleszkedő, gondosan megművelt szőlőtáblákon vagy az építtető nevével büszkélkedő parasztházban. Útjaim során mindig megfognak az útszéli kőkeresztek, melyek mögött emberi sorsok, közösségek szelleme rejlik. S falusi templomok freskóiban, parasztházak tornácaiban, kastélyok pompás berendezéseiben nincs jelen a mester lelke és a megrendelő egyénisége?
E könyv anyagát 2000 felvételből válogattuk ki. Lehet, hogy az olvasó nem találja meg benne a megszokott képeket, de remélem, azért kárpótolni fogják azok, amelyek az ország rejtett szépségeit, egy más arcot fednek fel.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.