Ünnepnapok

Előszó

Mikor a keresztény lélek ünnepel, legtisztább gondolataiból, legnemesebb elhatározásaiból és legintenzívebb érzelmeiből fon koszorút a történelem és az üdvtörténet nagy eseményei és alakjai köré. Végelemzésben Isten nagy tettei, magnalia Dei, ültetődnek át ilyenkor a lélekbe és töltik el az élet legmélyebb ihletéseivel és reményeivel. Ebben az ünneplésben a történelem árama életfolyammá duzzad föl és mélyül el; az idő gyermeke itt az örökkévalóság letéteményesének és várományosának tudja magát. Ezért valóban «beatus populus qui scit iubilationem !»
Olyan érzékeny húrozatú lélek, mint Prohászka, természetesen a legnagyobb intenzitással reagált a nagy fordulók és események érintésére. Bensőséges, áhítatos lelke aztán mindig gyorsan és biztosan megtalálta az eseményeknek ama vonatkozásait, melyek az ünneplést kiemelik a merő ujjongás fölületességéből; hatalmas elméje meglátta azokat a motívumokat és megtalálta azokat a gondolatokat, melyek az ünneplést lelkiismeretvizsgálattá és jövőt szülő termékenységgé avatják; alakító géniusza pedig tudott az ünneplések tartalmának mindig olyan formát adni, hogy minden megemlékezése valósággal carmen saeculare-vá lett; nem - harangszóvá, mely bejár hegyet-völgyet, és visszazeng a lélekben és magával ragad akkor is, mikor már rég elhangzott... Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango ! Vissza