Uralkodók, főrangúak, katonák

Előszó

"Bella gerna alii; felix Austria nube!
Nam quae Mars aliis, dat tibi regna Venus." - élcelődtek a 15. század végén, 16. század elején a fegyveres harcokban edződött, birtokaikat, országaikat jobbára csatákkal szerző, vagy elvesztő kortársak a szorgalmasan gyarapodó Habsburgokon.
"Ám hadakozzék más; te, szerencsés Ausztria, nászt ülj!
Másnak Mars, teneked Venus ad országokat."
A csipkelődő disztichon szerzője - Georg Stadtmüller, a müncheni egyetem professzorának feltevése szerint Mátyás magyar király - jogosan számított arra, hogy sokan ismerik Ovidius heroidáit, a hősnők leveleit, s a parafrázist hallók az egyértelműbb eredetire gondolnak. 1500 körül egyetlen koronás fő sem tarthatta magára nézve hízelgőnek, ha kétségbevonták öldöklési képességeit, vagy szóvá tették óckodását a háborútól. Ovidius asszonyai hősök helyett otthonülő férfia vágytak. A középkorban sem lehetett másképp, de a harcoskedvű férfiak nem hallgathattak sem a marasztaló könyörgésre, sem a saját szerelmes kedvükre. Laodamia levele az Ilionnál elsőként partraszálló és eleső Protesilaust siratja: "Fortius ille potest multo, quum pugnat amore. Bella gerant alii, Protesilaus amet+" "Hisz sokkal hevesebb szerető, mint harcos e férfi. Protesialus, más vívja hadát, te szeress!". Az eredeti vers csúfolódó átírója már nem a panaszra ügyelt. Természetesen minden uralkodó vágyott arra, hogy a házassággal növelje országa területét, s adóztatható alattvalóinak számát, de ha az áhított célt nem sikerült elérni, vagy a hozomány kevésnek bizonyult, hamar szóhoz jutottak a fegyverek. Senki sem szerzett azonban olyan óriási birodalmat kimerítő és kockázatos háborúk nélkül, mint a Habsburgok. Az ágyban dúló csatákra, s az ölbehulló eredményre utaló gúnyversikét nyilvánvalóan sértő szándék, de még inkább irigység ihlette. A kevésbé szerencsések irigysége. Vissza