Üvegfestészet

Előszó

Kérem, szeretettel, ne méltóztassék felzúdulni vagy viharozni, ha leirom a jeles francia esztétikus, Goncourt meghatározását a szépről: «szép az, ami a laikusnak ösztönszerüleg visszatetszik». Mert egészében én sem irom alá ezen fejbeverésszámba menő meghatározást. Talán inkább oda lehetne módosítani, hogy szép lehet az is, ami a tömegnek nem tetszik, s a tömeg alatt nem mindig csak az istenadta napszámos népet kell érteni, hanem az európai kultura csillámaival ékeskedő intellektüellek nem épen kisded seregét is.
Mert h valaki azt állítja, hogy Michelangelo Pietájában nem tud mélységes gyönyörűségek forrására bukkanni, azt megértem, hiszen Michelangelo kezdő munkája. De még többre becsülöm azon pénzember őszinteségét, aki nekem a Sixtus-kápolna tetőképére vonatkozólag kijelentette, hogy csak a szakemberek protuberans látása találhatja a világ legzseniálisabb alkotásának. mert ilyen lángelme-alkotsok nincsenek a mai «kulturember esztétikai jóizléséhez» szabva; azok megértéséhez a renésszánsz művészeti levegője kell vagy évtizedes tanulmányozás és beleélés. A mi művészeti körülményeink, a bennünket körülvevő emlékek, művészeti alkotások, iskoláztatásunk, hirlapjaink mind gyökerükben bünösek abban, hogy az igaz művészetről torzképeket szerzünk és ezen hamis felfogással kínlódunk egész életünkön át. A valódi szépre csak ritkán hibázunk rá. Igy például szent igaz, hogy a közönség kilencven és még néhány közelebbről meg nem határozóható százaléka azt tartja jó szines ablaknak, amitől hanyat-homlok rohanvást futna el a középkor minden üvegművese. Vissza