Üzenet

Fülszöveg

Vitéz Tóth Károly életútja - mint maga írja - kanyargós és sorsverte. Századunk első harmadának legvégén, 1929-ben született, talán a legrosszabbkor. Szinte gyermekként kellett katonáskodnia. Azután megtapasztalta a hadifogságot, hazatérve Rákosi és Tsai rémuralmát, családja üldöztetését, majd az emigrációt, az antibolsevista küzdelem irtózatos kockázatát, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverését, évtizedes börtönt és annak minden következményét a kádári "szocializmusnak" nevezett diktatúrában, egy zsákutcás házasságot, végül kései megszabadulását a szüntelen üldöztetéstől. S közben emberfeletti következetességgel mindvégig a jó - azaz a vesztes oldalon állt. Nem Tóth Károly - a század billent ki az erkölcs és a szerves történelmi fejlődés mezsgyéiből, s kivált a mi tájainkon volt rettenetesen nehéz etikus embernek megmaradni.
Az "Üzenet" szerzőjének pedig maradéktalanul sikerült. Igaz, nagy árat fizetett érte. A háborút gyermekfejjel éppen hogy megúszta. Majd az ötvenes években a magyar katonai ellenállás tagjaként, fegyveres bevetései során életét tucatszor kockáztatta. '56-ban újra hazatért, a sors keserű tréfájaként egy kicsiségen lebukott, kishíján halálra ítélték, majd tíz és fél évet töltött különböző börtönökben. Ma nincs olyan könyv, amely ennyire tárgyilagosan, hitelesen s mégis kristálytiszta érzelmekkel telítetten jelenítené meg közelmúltunk mindeddig el nem oszlott árnyékát. Önéletrajz, melyet a kőkemény valóság és a vadromantikus fordulatok egyaránt jellemeznek. Nyelvezete megkapóan szép, ízesen magyar, s imitt-amott a keserű humort sem nélkülözi. Az "Üzenet" ugyanakkor izgalmas olvasmány. Egyszerűen nem lehet letenni. Lapjai közül szinte kihallik a bilincscsörgés és a fegyverropogás.
A gondviselés vezérelte életutakhoz hasonlóan végül a Szerzőé is jóra fordul. Talán ez a könyv legigazibb tanulsága, nem Tóth Károly amúgy sokszorosan megérdemelt kitüntetései és vitézi címe. Egy malomból indult, s oda tért vissza, a természet szoros közelségébe. a régi kövekhez, a fákhoz, a lovakhoz. A röghöz, melyből mindannyian vétettünk, ahol majd nyugszunk, s ami örök, mint az "Üzenet" mondanivalója. Vissza