Előszó
E könyvben XX. századi muzsikusok üzennek önnön koruk magyar zenéjéről, későbbi korok olvasóinak. Eredetileg valamennyi üzenet gyakorlati és „aznapi" céllal fogalmazódott meg 1953 és 1996 között: kisebb részük budapesti periodikumokban vagy a Magyar Televízió képernyőjén kapott nyilvánosságot, túlnyomó részük a Magyar Rádióban, mely utóbbi intézményhez, fél évszázadon át, szoros szálak fűzték e sorok íróját. Kezdetben kevesebb, később több lehetőségem és alkalmam nyílt teljes pályakép megörökítésére, egy-egy műsorral vagy műsor-sorozattal. A magnetofon, mely épp 1950 táján jelent meg a hazai gyakorlatban, lehetővé tette hosszabb beszélgetések hiteles feljegyzését. A Magyar Rádióban elhangzott első nagyobbszabású zenei pályarajznak - a Rácz Aladárénak - kedvező fogadtatása pedig rangot adott a teljes műfajnak. Hogy a technikai adottság, a történészi információ-éhség és a publikálási alkalom, együttesen, milyen nagyszabású munka elvégzését tette lehetővé, hadd érzékeltessem három adattal. Ferencsik János életrajzának hangszalagra vett alapanyagát tizenhárom, egyenként két-három órás találkozás során rögzítettem. Ifjabb Bartók Béla emlékezéseinek hangfelvétele harminchárom órát vett igénybe. Veress Sándorral pedig három napon át, délelőtt és délután dolgoztunk berni stúdiójának galériáján, míg beszámolója elérte a megkívánt teljességet.
Ám, ha eleinte merőben gyakorlati cél motiválta is a beszélgetések kezdeményezését és megvalósítását: idővel rá kellett döbbennem történeti-dokumentatív jelentőségükre. A kérdéseket nem riporter, hanem zenetörténész tette fel, ennél fogva a válaszok is mindig történeti irányultságúak voltak: alkotóműhelyek tényeit, titkait, társadalmi összefüggéseit tárták fel. Harminc személyiséggel folytatott negyvenkét beszélgetésem sok ismeretlen szálat csévézett a történeti kutatás orsóira, sok váratlan mintát mutatott meg a XX. századi magyar zene szőttesében. Megesett, hogy több beszélgetés egyazon jelenséget világított meg más-más oldalról, rámutatva egymást kiegészítő együttes közlésük jelentőségére: arra, hogy adott esetben az egyszer negyvenkettő több, mint a negyvenkétszer egy. Történeti távlatokat ad a beszélgetéseknek, mindenek előtt, az a tény, hogy nagyrészük immár megismételhetetlen.
Teljességet, egybefüggő XX. századi magyar zenetörténetet mindazonáltal ne várjon e munkától az olvasó. Nem annak készült: nem több, de nem is kevesebb a címben megígért negyvenkét, üzenetértékű beszélgetésnél. E sorok írójában még az is csak sokára tudatosodott, hogy „fejezeteidnek összessége könyvnyi terjedelmet és mondandót rejt. Ha hamarabb jutok e felismerésre, a kötet alighanem gazdagabb lenne szeretett mestereim - Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Szervánszky Endre, Kókai Rezső, Bárdos Lajos - pályaképével.
Vissza 
