Bibliográfia

Előszó

Aligha akad nála vitatottabb alakja a magyar irodalomnak. Bélyegezték németesnek, az igazi magyarság iránt értetlennek, modorosnak, finomkodónak. Már életében szép számmal gyülekeztek az ellenségei, olykor leghívebbnek vélt tanítványai fordultak ellene, személyes sértődöttségből vagy esztétikai okokból. S a harc körülötte azóta sem csitult: tudományosnak tartott konferenciák vérre menő szócsatáiban, lábjegyzetelt dolgozatok soraiban, könnyű kézzel odavetett esszékben, nemezti gondokat fejtegető írásokban él, vitázik, késztet színvallásra, állásfoglalásra a széphalmi Mester, Kazincy Ferenc. Petőfi Sándor Atlaszként láttatta, aki vállain tartotta majd fél századig a magyar nyelv és az irodalom ügyét. Véle gondolt válságos perceiben tollas jobbkezével Radnóti Miklós. "Borzasztólag szép pályájá"-nak tanulságait őszintén tárta a nemzet elé Kölcsey Ferenc, és máig meggondolkodtatóan vallott róla a dicsérő jelzőket nem egykönnyen osztogató Ady Endre. S a szorgalmas filológusok sem feledkeztek meg róla: föltárták képzőművészeti érdeklődésének jelentőségét a magyar művépszeti gondolkodás egésze szempontojából, vizsgálták Goethe-fordításainak jellegét, nyelvi árnyaltságát és stilus-, illetve verstörténeti jelelntőségét, megkeresték verseinek, prózai műveinek megannyi német, angol, francia, olasz irodalmi forrását, összegezték egy-egy pályaszakaszát. S talán a legszebben, szinte a rokon lélek ihletettségével rajzolta meg útját a jakobinus mozgalom felé, szerepét a magyar érzelmesség történetében, egy öregkori szerelmének költészet- és izléstörtéteni vonatkozásait Szauder József. Csak épp monográfia, teljes pályaképet adó életrajz nem készült még Kazinczyról. Toldy Ferenc és Négyesy László nagyszabású életrajzi vázlatai sem pótolhatják ezt a kis fájó hiányt, Váczy János remekelt ugyan egy finom tollú kismonográfiát, de ő is, a nála kisebb tehetségü Czeizel János is csupán az első kötetig jutott el tervezett Kazinczy-monográfiájában. Vissza