Aki megszelidítette a magyar mondatot

Előszó

Ha figyelemmel kísérjük a mai magyar irodalom legjelesebbjeinek megnyilatkozásait, észre kell vennünk, hogy több helyütt elismerően szólnak a mintegy száz évvel korábban élő-alkotó Mikszáthról, bizonyos törekvéseit szinte a magukéhoz hasonlónak érzik. E füzet címének ötletét Esterházy Pétertől vettem. Mészöly Miklósról írt tanulmányában (A szabadság nehéz mámora című kötetben jelent meg) olvashatjuk: „MM [Mészöly Miklós] is változtatott a magyar mondaton. Nem szelídítette meg, mint a zseniálisan plump Mikszáth, nem bontotta ki, mint Krúdy, nem nyeste meg, mint Kosztolányi, ennyi tér már nincs." Krúdy, Kosztolányi, Mészöly Miklós - és Mikszáth: rangos felsorolás, ha a magyar prózastílust tekintjük. Schöpflin Aladár, Mikszáthnak már egyik sokkal korábbi monográfusa (1940-ben jelent meg az íróról szóló kötete) szintén Mikszáth különös nyelvi géniuszát dicséri, az író szerinte a stílus tekintetében emelkedett a legmagasabbra. „Legsajátabb tulajdona a mondat. A magyar mondatalkotásnak nincs vele egyenrangú mestere a prózában. Tökéletesen értette a magyar mondat numerusát, azt a titkot, amelynek tudása képesíti arra, hogy pusztán a szavak egymásutánjával, a szórendben való egymás mellé rakásával egészen különös dallamszerű hatást, valami hangulati többletet adjon a mondatnak/' [A mondatok ritmusa] „mindig hibátlan, mintha mértékre volna szedve. [...] Ez a ritmus fejezi ki azt, ami nem fér bele a szavak értelem szerinti kapcsolatába, a szóhangulatot. Az ember olvassa a szöveget, egyszerre észreveszi, hogy a beszéd módja megváltozott, ugyanazok a szavak más hangulatot fejeznek ki, a hang emeltebb vagy szentenciózusabb lett, megkeményedett vagy ellágyult, más hőfokot fejez ki. Keressük ennek okát, és nem találjuk, elemezhetetlen valami, az író titka." Vissza