A magyar művészet képeskönyve

Előszó

Ez a képeskönyv, amely a magyar művészet válogatott darabjainak foglalata, ezer esztendőt fog át. Egészen pontosan kilencszázhatvanegyet. A nyitó mű az eredetileg miseruhaként szolgált koronázási palást, amely - feliratszalagjának tanúsága szerint - „Krisztus megtestesülésének 1031. évében és a 14. indikcióban" (úgynevezett adókörben) készült. A záró kép pedig a 301-es parcella fölé emelt 1956-os mártíremlék, Jovánovics György alkotása, amelyet 1992. június 16-án avattak fel a Rákoskeresztúri Köztemetőben.

A két alkotás között: több mint száz másik. Megannyi rekvizitum a magyar múltból. Sok? Kevés? Tudjuk, mi minden ment veszendőbe a középkori falképektől Zsigmond király Friss palotáján át Mátyás híres könyvtáráig, a késő reneszánsz udvarházak „aranyos kárpitjai "-tói a Versailles pompájával vetélkedő Eszterháza kincsein át a századeleji főúri-iparmágnási gyűjteményekig; de feleslegesen ne keseregjünk. Mint ahogy az ellenkezőjének sincs sok értelme: az érzelgős nosztalgiázásnak azon, hogy minden pusztulás és pusztítás ellenére mégis mennyi szépség és érték maradt ránk, amelyekből ez az album is csak fájdalmasan sovány válogatást adhat. Tanulságosabb lesz ezért, ha inkább azt nézzük: mi rejlik a két dátum között.

S ezt értsük szó szerint! 1031, a koronázási palást és 1992, az 56-os emlék között - mintha csak játszana velünk a történelem - éppen középen helyezkedik el a magyar művészet egyik - ha ugyan nem a - legnagyobb teljesítménye. Az az oltárkép, amelyet M. S. mester készített a Selmecbányái Mária-templomba, mint egyik táblájának jelzéséből tudjuk, 1506-ban.

A mű úgynevezett passió-oltár. Nyitott állapotában a mozgó szárnyak hátoldalára erősített domborművekkel és az oltárszekrényben álló szobrokkal fordult a hívők felé. Nem kizárt, hogy a Selmecbánya másik - Szent Katalin - templomából való Madonna, illetve Szent Katalin és Szent Borbála faragott szobra M. S. mester alkotása, mindenesetre hasonlóan díszítették azt a főoltárt is, ahonnan az ő festett táblái 1506-ból ránk maradtak. Húsvétkor az oltárt összecsukták, ekkor tárultak fel a mozgó szárnyak elülső oldalára festett és a stációkat ábrázoló jelenetek (az oltár egyéb képeivel együtt). Ám M. S. mester oltára nemcsak témájával hordoz jelképes tartalmat, utal mintegy a magyar művészet nagy művekkel és kínkeservekkel elegy évszázadaira. A maga kalandos történetén - hányatott sorsán - keresztül szintén azt példázza, hogy nálunk még a kiemelkedő jelentőségű alkotók valóságos sorsa és alkotásaik utóélete is gyakran járt megpróbáltatásokkal.

A három és fél méter magas, öt méter széles oltár annak idején valószínűleg nyolc táblából állt. Az esztergomi Keresztény Múzeumban található négy passió-kép (Krisztus az Olajfák hegyén, Keresztvitel, Kálvária, Feltámadás) képezte egykor az oltár alsó részét. A Vizitáció (Mária és Erzsébet találkozásának líraian megható jelenete) ma a Magyar Nemzeti Galéria büszkesége. Ugyancsak megmaradt az ezt követő kompozíció, a Jézus születése, amelyet Szlovákiában, egy kis templomban őriznek. Ismeretes egy kép (a lille-i Musée des Beaux-Arts-ban), amely a Királyok imádását ábrázolja, és amelyről nagyon valószínűnek látszik, hogy ugyancsak az oltárhoz tartozott. A nyolcadik, a nyitó mű azonban - minden jel szerint - elveszett, az Angyali üdvözlet legalábbis mind ez ideig nem bukkant fel. Vissza