Vadfüvek

Előszó

Amikor mély hallgatásba merülök, úgy érzem, telítve vagyok; de ha megszólalok, nyomban üresnek érzem magam.
A múltba tűnt élet meghalt. Én örülök a halálának, mert általa tudom meg, hogy egykor életben volt. A múltba tűnt élet halála után rothadni kezd. Örülök rothadásának, mert ezáltal tudom meg, hogy még mindig nem lett egészen semmivé.
Hogy az életnek földre dobott sarából nem nőnek ki szálfák, hanem csak vadfüvek, az én bűnöm.
A vadfüvek gyökerei nem mélyek, virágai s levelei nem szépek, de magukba szívják a harmatot, magukba szívják a vizet, magukba szívják a halott emberek vérét és húsát, mindegyikük küzd a létért. És amikor már övék az élet, akkor eltapossák, levágják őket, ők pedig meghalnak és rothadni kezdenek.
Ez azonban engem nem bánt; ellenkezőleg, tetszik a dolog. Kacagni, dalolni tudnék tőle.
Nagyon szeretem az én vadfüveimet, de gyűlölöm a vadfüvekkel borított földet.
A föld mélyében azonban tűz örvénylik, rohan sebesen; és a vulkán egy reggelen kitör, felperzsel minden vadfüvet, de még a szálfákat is, nehogy egyikük is elrothadjon.
Ez azonban engem nem bánt; ellenkezőleg, tetszik a dolog. Kacagni, dalolni tudnék tőle.
Ha ég és föld ily csendes és ünnepélyes, nem szabadna nevetnem, még kevésbé énekelnem. De ha ég és föld nem ily csendes és ünnepélyes, mást akkor sem szabadna tennem. E csokor vadfüvet most bizonyságul terjesztem elő világosság és sötétség, élet és halál, múlt és jövő határán, barátnak és ellenségnek, embernek és állatnak, azoknak, akik szeretnek, és azoknak is, akik nem szeretnek.
Önnön magamért remélem, de barátért és ellenségért, emberértés állatért is, azokért is, akik szeretnek, s azokért is, akik nem szeretnek, értük is azt remélem, hogy e vadfüvek pusztulása és rothadása nagyon gyorsan bekövetkezik. Ha nem így történik, akkor mintha nem is léteztem volna, az pedig nagyobb szerencsétlenség lenne, min a pusztulásuk és rothadásuk.
El veletek, vadfüvek, s ti bevezető sorok is, el veletek! Vissza