Vadnyugat úttörői

Előszó

Részlet a könyvből:

A fiút napról-napra húzza-vonzza valami Rouen szűk, gótikus utcái közül le a Szajna partjára. Ott áll csillogó szemmel, ujjongó lélekkel. Büszke vitorlások diadalmas zászlóként dagadó vásznakkal úsznak föl a folyón. Vasmacskák csikorognak, kötelek lendülnek, idegen égtájak titokzatos kincsei bálákban és kötegekben gördülnek parta. S a jezsuita atyák kollégiumában megint ezekkel az idegen égtájakkal találkozik - de a ködös messzeség, a gyermekmesék világa helyett most már a térképek valóságában, az iskolapad közelségében. Idegen csengésű nevek csendülnek meg emlékezetében és csalogatják képzeletét odisszeusi utakra. Hősök nevét hallja, akik tengerre szálltak, hogy megfejtsék a láthatár titkait, megvilágítsák a földi messzeség homályát, spanyol, hollandus, portugál, brit hódítók nevét, akik megkettőzték, megháromszorozták a föld ismert területét.
A fiú, akit valami ismeretlen vonzás a szűk városi sikátorokból napról-napra a szélesen hömpölygő folyamhoz hajt, megfogadja, hogy ő is hasonló lesz hozzájuk egykoron. A térképeken még éppen elég fehér foltot látni, amelyek kikutatásra várnak, még számtalan titokzatos tájat, amelyeknek megismerése hátra van. Róbert minden iskolatársánál jobban ismeri a tengerek és szárazföldek földrajzi ábrázolásait. Szenvedélye : a földkerekség. És a jezsuita atyák, akik jól fel tudnak használni minden képességet, szolgálatukba állítják a gyermek tudásvágyát, messzeség utáni sóvárgását Isten dicsőségére : a kalandvágynak megadják az egyházi áldást... Vissza