Vajda János

Előszó

Részlet a könyvből:
Gyulai Pál nemcsak szigorú irodalmi bíró volt, hanem gondos, lelkiösmeretes szerkesztő is. Nagytekintélyű folyóiratába, a Budapesti Szemlébe, nem írhatott akárki. De kit munkatársául választott, arra nem csupán a megtiszteltetés fénye hullt, hanem türelempróbáló, komoly munka is várt. Gyulai levelezésének nem kis részét teszik azok a levelek, melyeket munkatársaival váltott e «harcos kis úr». A Szemlébe nem lehetett akármiről s tetszésszerint írni: a kéziratoknak minden sorát ízlése, tudása s elvei mérlegére tette a hajlíthatatlan szerkesztő. Ahogy holtáig hadakozott a halálraítélt «cz»-ért, ahogy nem tűrte világért sem, hogy az «a ki»-t, «a mi»-t gondatlanul, ujdonsághajhászásból egybeírják, úgy voltak nevek is, melyeket akkor sem volt szabad a Szemlében feleslegesen emlegetni, ha az egész ország s a felületes napisajtó azokat visszhangozta volna.
1884 augusztus 17-én egy kedves munkatársának, az akkor már tekintélyes tudósnak, Imre Sándornak írt egy cikke ügyében. Nem is magáról a már elfogadott cikkről volt szó e levélben, hanem annak egyik jegyzetéről. «Figyelmeztetni kívántam», - írta - «hogy talán helyesebb lesz, ha Jókairól és Vajdáról megemlékező sorokat elhagyjuk, s csak azt adjuk ki, a mit Aranyról ír. Ugyanis a jegyzetben ez áll: «A mennyire a legújabb költői irodalmat ismerem, leginkább Jókai regényeiben és Vajda János verseiben van nyoma a modern természettudománynak és metaphysikának»». Vissza

Fülszöveg

Vajda János komor alakját idézi fel Bóka László szép könyve. Nincs költőnk, akit annyira félreértettek és félremagyaráztak életében és halála után s nincs, aki olyan keserű sorsot szenvedett épp e miatt. Megérte csaknem gyerekkorában a könnyű sikert, de megérte a sikertelenség mélyeit is. Vitéz honvéd volt a szabadságharcban s meggyanúsították hazafiságában a szabadságharc után. Ellentétbe került kora irodalmának nagy tekintélyeivel és ellentétbe került az egész közvéleménnyel politikai röpirata miatt. Szenvedte a szerelem gyötrelmeit és sohasem élvezte gyönyörét. Zord magányban élt és sötét szenvedélyek, csalódások, haragok népesítették be magányát. A meghasonlás volt mindennapi vendége s e meghasonlás nem külső körülményekből, hanem lényének valami alig meghatározható eleméből lett. Bóka László, a fiatal írói nemzedék kiváló tehetségű tagja éles bepillantással és emberi megértéssel figyelte meg Vajda János bonyolult lelki alkatának alapvető vonásait, azokat a belső tényezőket, melyek életét és költészetét meghatározták. Könyve a lélektani elemzés kitűnő példája. Lehatol a dolgok gyökeréig és feltárja a költő benső titkait. Kimutatja költészetének és emberi valójának szoros összefüggéseit. Ő az első, aki kellő figyelemmel elemzi Vajda röpiratait, melyek olyan végzetesen szembeállították kora közvéleményével. A kitűnően megírt könyv, tömören elmond mindent, ami Vajda Jánosról elmondanivaló s amiből őt a mai olvasó megértheti. Vissza