Vajda János

Előszó

Részlet a kötetből:

"Gyulai Pál nemcsak szigorú irodalmi bíró volt, hanem gondos, lelkiösmeretes szerkesztő is. Nagytekintélyű folyóiratába, a Budapesti Szemlébe, nem írhatott akárki. De kit munkatársául választott, arra nem csupán a megtiszteltetés fénye hullt, hanem türelempróbáló, komoly munka is várt. Gyulai levelezésének nem kis részét teszik azok a levelek, melyeket munkatársaival váltott e «harcos kis úr». A Szemlébe nem lehetett akármiről s tetszésszerint írni: a kéziratoknak minden sorát ízlése, tudása s elvei mérlegére tette a hajlíthatatlan szerkesztő. Ahogy holtáig hadakozott a halálraítélt «cz»-ért, ahogy nem tűrte világért sem, hogy az «a ki»-t, «a mi»-t gondatlanul, ujdonsághajhászásból egybeírják, úgy voltak nevek is, melyeket akkor sem volt szabad a Szemlében feleslegesen emlegetni, ha az egész ország s a felületes napisajtó azokat visszhangozta volna.
1884 augusztus 17-én egy kedves munkatársának, az akkor már tekintélyes tudósnak, Imre Sándornak írt egy cikke ügyében. Nem is magáról a már elfogadott cikkről volt szó e levélben, hanem annak egyik jegyzetéről. «Figyelmeztetni kívántam», - írta - «hogy talán helyesebb lesz, ha Jókairól és Vajdáról megemlékező sorokat elhagyjuk, s csak azt adjuk ki, a mit Aranyról ír. Ugyanis a jegyzetben ez áll: «A mennyire a legújabb költői irodalmat ismerem, leginkább Jókai regényeiben és Vajda János verseiben van nyoma a modern természettudománynak és metaphysikának». Erre röviden csak azt jegyzem meg, hogy Eötvös és Kemény sem sokkal vénebbek Jókainál mind Vajdánál s bizonyára mindkettőnél phiosophusabb író. Jókai természettudományának és Vajda philosophiájának ez a kiemelése sok félreértésre adhat alkalmat. Vajdát mindenki úgy ismeri, mint igen kevéssé művelt költőt...»" Vissza

Fülszöveg

Vajda János komor alakját idézi fel Bóka László szép könyve. Nincs költőnk, akit annyira félreértettek és félremagyaráztak életében és halála után s nincs, aki olyan keserű sorsot szenvedett épp e miatt. Megérte csaknem gyerekkorában a könnyű sikert, de megérte a sikertelenség mélyeit is. Vitéz honvéd volt a szabadságharcban s meggyanúsították hazafiságában a szabadságharc után. Ellentétbe került kora irodalmának nagy tekintélyeivel és ellentétbe került az egész közvéleménnyel politikai röpirata miatt. Szenvedte a szerelem gyötrelmeit és sohasem élvezte gyönyörét. Zord magányban élt és sötét szenvedélyek, csalódások, haragok népesítették be magányát. A meghasonlás volt mindennapi vendége s e meghasonlás nem külső körülményekből, hanem lényének valami alig meghatározható eleméből lett. Bóka László, a fiatal írói nemzedék kiváló tehetségű tagja éles bepillantással és emberi megértéssel figyelte meg Vajda János bonyolult lelki alkatának alapvető vonásait, azokat a belső tényezőket, melyek életét és költészetét meghatározták. Könyve a lélektani elemzés kitűnő példája. Lehatol a dolgok gyökeréig és feltárja a költő benső titkait. Kimutatja költészetének és emberi valójának szoros összefüggéseit. Ő az első, aki kellő figyelemmel elemzi Vajda röpiratait, melyek olyan végzetesen szembeállították kora közvéleményével. A kitűnően megírt könyv, tömören elmond mindent, ami Vajda Jánosról elmondanivaló s amiből őt a mai olvasó megértheti. Vissza