Vajdasági diptichon

Fülszöveg

NEMZEDÉKI ÉRINTKEZÉSEK
Perszonalizált/deperszonalizált, extrovertált/ introvertált művész-individuumok a 20. század második felében - Sziveri János és Fenyvesi Ottó
m
Sziveri János (1954-1990) és Fenyvesi Ottó (1954) poétikai szemlélete a modern/posztmodern korszakküszöb idején formálódott az 1970-es, nyolcvanas évek Jugoszláviájában, Újvidéken, az Új Symposion folyóirat vonzáskörében. A vajdasági művészeti életnek ezt az időszakát erőteljes konceptualista törekvések jellemezték, a művészet immár nemcsak hordozóanyagának mivoltára, a medialitás kérdésére irányította a figyelmet, hanem az elméleti beavatottság, az elvont kérdésfelvetések fontosságára is. A saját koncepcióját hangsúlyozó, „öntudatos" műalkotás átteoretizálja a művet, amelynek esztétikai kérdéshorizontja, valamint a személyiség allegorizáló-dása a hermetikusan elvont, intellektuális világok felé tolja el a kor opuszait.
A mindent átható önértelmezési gesztusok nyomán megváltozott a mű funkciója, az intermediális... Tovább

Fülszöveg

NEMZEDÉKI ÉRINTKEZÉSEK
Perszonalizált/deperszonalizált, extrovertált/ introvertált művész-individuumok a 20. század második felében - Sziveri János és Fenyvesi Ottó
m
Sziveri János (1954-1990) és Fenyvesi Ottó (1954) poétikai szemlélete a modern/posztmodern korszakküszöb idején formálódott az 1970-es, nyolcvanas évek Jugoszláviájában, Újvidéken, az Új Symposion folyóirat vonzáskörében. A vajdasági művészeti életnek ezt az időszakát erőteljes konceptualista törekvések jellemezték, a művészet immár nemcsak hordozóanyagának mivoltára, a medialitás kérdésére irányította a figyelmet, hanem az elméleti beavatottság, az elvont kérdésfelvetések fontosságára is. A saját koncepcióját hangsúlyozó, „öntudatos" műalkotás átteoretizálja a művet, amelynek esztétikai kérdéshorizontja, valamint a személyiség allegorizáló-dása a hermetikusan elvont, intellektuális világok felé tolja el a kor opuszait.
A mindent átható önértelmezési gesztusok nyomán megváltozott a mű funkciója, az intermediális nyitottság a mű kontextusaira kérdezett rá.
A művészet önreflexiós, elméleti jellege a neoavantgárd és a korai konceptualista törekvésekben már jól elemezhető, megjelenik a retró, a történeti avantgárd eljárásainak rekonstrukciója, újrahasznosítása, a nagy, modern utópiák konkretizálása, a szélsőséges művészi kísérletezés, de legfőképpen a posztindusztriális kultúrával szembeni kritikai attitűd.
11 Vissza