Halhatatlan magyar irodalom

Előszó

Ez a könyv irodalmunk halhatatlanjairól tájékoztat, így, egymás mellett jobban szem előtt vannak. Az irodalomtörténet a legapróbb jelenségről is beszámol, ami számított valamikor. Ezért hasonlít egy kicsit a legérdekesebb összefoglaló mű is holmi gonddal ápolt temetőkerthez, melyben örök virágok társaságában hervadt ízeket, illatokat is találunk.
Nem irodalomtörténetet írtam: csak az irodalomról beszélek. A korok annyiban szerepelnek, amennyire a mesterműveknek szükségük volt rá. Minden alkotás korában gyökerezik, de fölébe lombosodik. Nem szakad el tőle, csak túléli. A korhatárok aztán elmosódnak, a kisebb munkák megfogynak, viszont az alkotások mintha megnőnének s egymásba olvadnának. Lassanként úgy érezzük, hogy nem is sokféle íróval, hanem egyetlen halhatatlan magyar mesterrel van dolgunk, aki teremtő hangulatának ezer változatában mind teljesebb és igézőbb művészettel kedveskedik népének, s reméljük: az emberiségnek.
E korokat az is közelebb hozza egymáshoz, hogy nagy íróink mind korbácsolják őket. - Jellemtelenség e kor bélyege - kiáltja Petőfi. Vörösmarty abban látja a magyartalan úri hölgy mentségét, hogy nevelője „jellemtelen kornak volt gyermeke". Ez a nevelő Berzsenyi, Kölcsey tépelődő korában élhette ifjúságát. S hogyan nyilatkoznak azok a maguk kortársairól? Rájövünk, hogy az elégedett, ki nem pellengérezett időkkel van baj, s hogy a zsenik által megalázott idők jobbak a többinél, mert nagyságoknak dajkálói... Vissza

Fülszöveg

"Könyvemet emlékezetből írtam. Csak azt vettem be anyagomba, amit valóban jelentékenynek éreztem. Minél nagyobb jelenséggel volt dolgom, annál többet beszéltem róla. Több fejezet (Vörösmarty, Petőfi, Arany stb.) nem más, mint hála az írónak, költőnek azokért az élvezetekért, melyeket alkotásaikkal nekem szereztek. Így aztán legtöbb részlet egészen egyéni felfogásból készült, mely az olvasó számára hasonlóan egyéni felfogásra buzdítást jelent. A műélvezés izlés dolga s meggyőződése. Az az élmény fokát szabja meg, ez a nélkülözhetetlen lelkességet jelenti. Kevés ítélet van, amit változatlanul fogad el az ember. Remélem, hogy könyvem, legalább részben, indításnak, foglalkoztatásnak, nem lesz haszontalan. Még a féligazság is hasznára lehet az irodalom barátjának: alkalmat adhat arra, hogy az egész igazsághoz közelebb jusson. Tudom, sok különvéleménnyel találkozom, hiszen egyéniségekhez beszélek. De bízom benne, hogy csak módosító vagy kiegészítő hozzászólásokat váltok ki az olvasóból, elutasítót alig, s ezzel máris nyugodtan bocsájtom útjára szerény kísérletemet." Vissza