Valakit szeretni kell/A nyolcadik pohár

Előszó

Részlet a kötetből:

Rügyek a hó alatt

A halottas-ház udvarán, az ecetfa alatt gyülekezett a zenekar. Már sorra megtekintették a zenészek a koporsót és búcsút vettek halott karmesterüktől, az újpesti rezesbanda fejétől, szegény megboldogúlt Putnoki Gyulától, aki két nappal ezelőtt hirtelen árván hagyta barátait és alkalmazottait, az egész bandát. Más egyebet nem hagyott itt. Rokona nem volt, asszony, gyerek, semmiféle ingó holmi nem sírt utána, egy rozsdás vaságy, meg egy összeroskadó asztal volt mindene. Sokat keresett, de mindent elivott.
- Józsi bácsi, hé! Gyűjjön mán !
Ezt a bandából kiáltották be, az ecetfa alól, a napos kis udvari szobába, ahol a lezárt koporsó előtt még mindig ott ácsorgott az öreg Szipriszt József, aki pedig hat esztendővel mindig is öregebb volt Putnoki Gyulánál s most is él, - él és ott forog és tesz-vesz a fekete kis szekrénynél, melybe elzárták az ő legjobb barátját és karmesterét. Egy ideig azt számolgatta, mennyit is adtak össze összesen és egyenként a koporsóra s mennyit kellett volna még adni ahhoz, hogy egy szép babérkoszorút is vásárolhassanak, ami feltétlenül megilleti Putnoki Gyulát. Aztán többször leült a vetetlen, összegyűrt vaságyra, arra gondolt, hogy szegény Putnoki Gyula lepedő nélkül, huzat nélkül aludt, úgy is halt meg, ő is így volt abban az időben, amikor meghalt a felesége s még nem volt együtt Erzsivel Vissza