Grendel Lajos (1948-2018) elbeszéléseinek (Összegyűjtött elbeszélések, 2023) és naplójegyzeteinek, illetve naplójellegű írásainak, publicisztikájának (Naplók könyve, 2024) kiadása után Vallomások könyve címmel ezúttal a Kossuth-díjas írónkkal - a magyar széppróza 1980-2020 közti meghatározó alakjával - készült interjúkból adunk közre egy, a teljességre legkevésbé sem törekedhető válogatást. Utóbbi azért sem lehetett célunk, mert élete során, már rögtön első regénye, az Éleslövészet (1981) megjelenése óta - mely egy csapásra ismertté tette a nevét mind a szakma, mind az olvasók körében - számos interjú készült vele, melyek felkutatása még a jövő feladata lehet, nem beszélve széles körű szlovák nyelvű recepciója kapcsán a szlovákul, illetve könyvei idegen nyelvű kiadásai s azok külföldi bemutatói alkalmából a további nyelveken készültekről. Ezért válogatásunk csak a magyar nyelven megjelent interjúira korlátozódik, melyekkel viszont igyekeztünk végigkövetni az életét és életműve egyes állomásait, szakaszait. Ugyanekkor kötetünk végére iktattuk a tudomásunk szerint 2017-ben kezdett s a halála évében, 2018-ban befejezett, azóta előkerült és egészében itt közölt önéletírását is, melyet özvegye, a hagyatékát gondozó Grendel Ágota által szerkesztett formában, kéziratként adunk közre... Mint azonban az ilyen, a mienkhez hasonló köteteknél általában lenni szokott, esetünkben is elkerülhetetlenek voltak az egyes interjúk, önvallomások közti óhatatlan átfedések és (ön)ismétlések, melyek azonban tanulságosak is lehetnek, és az interjúk készítői érdeklődésének algoritmusa mellett rámutathatnak az emlékezet működésének mechanizmusaira is. A Vallomások könyve a 2022-ben megjelent Összegyűjtött elbeszélések és a 2023-ban kiadott Naplók könyve című kötetekkel megkezdett életműkiadás folytatása.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.