Több mint egy évtizeddel a halálát követően e kötettel válik csaknem teljessé Bibó István műveinek hazai kiadása.
Az 1986-ban megjelent Válogatott tanulmányok három kötetben, kronológiai rendben kísérelte meg rekonstruálni az életmű legfontosabb korszakait. Ám a vállalkozás akkor nem lehetett teljes. Nem kerülhettek a válogatásba Bibó István történelmi jelentőségű 1956-57-es írásai, s kimaradtak legfontosabb, nemzetközi joggal foglalkozó tanulmányai.
A négy kötet együttesen igazolja Bibó gondolkodói-erkölcsi-emberi nagyságát. Dokumentálja - miként Huszár Tibor írja a kötet utószavában hogy „mennyire egy tömbből kifaragott ez az életmű, hogy az elmozdulások a változó helyzetre való reagálással, az új utak keresésével kapcsolatosak".
Ifj. Bibó István az eredeti, rövidítésektől mentes szövegeket bocsátotta rendelkezésünkre, kötetünk így minden nyugati és itthoni kiadásnál teljesebb. Bibó ma is rendkívül aktuális, megszívlelendő gondolatai immár közkinccsé lettek. Ideje, hogy...
Tovább
Fülszöveg
Több mint egy évtizeddel a halálát követően e kötettel válik csaknem teljessé Bibó István műveinek hazai kiadása.
Az 1986-ban megjelent Válogatott tanulmányok három kötetben, kronológiai rendben kísérelte meg rekonstruálni az életmű legfontosabb korszakait. Ám a vállalkozás akkor nem lehetett teljes. Nem kerülhettek a válogatásba Bibó István történelmi jelentőségű 1956-57-es írásai, s kimaradtak legfontosabb, nemzetközi joggal foglalkozó tanulmányai.
A négy kötet együttesen igazolja Bibó gondolkodói-erkölcsi-emberi nagyságát. Dokumentálja - miként Huszár Tibor írja a kötet utószavában hogy „mennyire egy tömbből kifaragott ez az életmű, hogy az elmozdulások a változó helyzetre való reagálással, az új utak keresésével kapcsolatosak".
Ifj. Bibó István az eredeti, rövidítésektől mentes szövegeket bocsátotta rendelkezésünkre, kötetünk így minden nyugati és itthoni kiadásnál teljesebb. Bibó ma is rendkívül aktuális, megszívlelendő gondolatai immár közkinccsé lettek. Ideje, hogy eszméi, törekvései végre gondolkodásunk, politikai kultúránk szerves részévé váljanak.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.