Válogatott versek

Fülszöveg

Ha néhány szóban, óhatatlan leegyszerűsítéssel próbálkoznánk meghatározni Illyés Gyula költői természetrajzát, a mindennapos ihlet költőjének nevezhetnénk. Kevés lírikus szemében és írásmódjában kívánkozik annyira versbe a világ, az élmények, történések sokasága, mint éppen az övében. Kivált XX. századi költőnél ritka a versalkotásnak az a természetessége, az a minden tárgyat és alkalmat egyenrangúként kezelő poétai ösztön, mely 1920-tól 1983 tavaszáig, a kamaszkortól úgyszólván a távozás pillanatáig írásra biztatta. Illyés számára a vers - épp versekben is írt róla - valamiféle elrendezés, helyre tevés, megigazítás aktusa volt: nemhiába kapcsolta össze annyiszor a kétkezi munkával, a kézművességgel. Egy szeg beveréséről mondja: "Kész! Beütöm. S mi eddig állt, /forog megint a tág világ." (Munka a munkával) Igaz, a verset a munkálkodás kínjai, az anyag "ellenszegülése" lendíti előre. S azt is tudnunk kell, hogy ez az olümposzi bőséggel, elhivatottsággal alkotó költő nagyon is megküzdött a kifejezésért. Számos versét nemcsak kéziratban, hanem még a kötetbeli megjelenés után is tovább csiszolta, tökéletesítette. Költészetét, mint egész életművét is, az emberi közösségbe, a társas megértésbe, a történelembe vetett hit járja át, de fő hatóereje éppen a keserűség, az elégedetlenség, a szakadatlan küzdelem az idő múlása, a történelem rombolása ellen.
Talán Illyésnek jutott ki a leghosszabb alkotó élet a jelentős magyar költők közül. Ezt az életutat nemcsak a korszakai, hanem a térbeli gócpontjai is tagolják. Felsőrácegrespusztán született, 1902. november 2-án: a puszta, majd Ozora és környéke egész életében meghatározta eszmélkedését. Meglátta a pusztai cselédség emberlét alatti nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, s a látvány mindörökre belevésődött. Ezt a környezetet írja le majd a Puszták népé-ben (1936), amely azonban nem csupán szociográfiaként tanúskodik az elnyomatás, a megaláztatás ellen, hanem önéletrajzisággal, önszemlélő vallomásossággal hatja át a tényközlő tárgyilagosságot. Olyasvalaki végez itt kíméletlen számvetést önnön fejlődésével és helyzetével, aki kiemelkedett a szegénysorból, aki nem beszélhet közvetlenül egyetlen társadalmi réteg nevében sem, de aki felejteni sem tudja származását (lásd a híres - méltán híres - antológiadarabot, a Nem menekülhetsz c. költeményt). Egész költészetében újra meg újra felbukkan Rácegres, Gyánt, Cece, Ozora neve. De fölbukkannak Párizs meghitt zugai is; hiszen a költő nagyon fiatalon, 1921 végén már emigrálni kényszerült, s a következő évben vetődött a Szajna partjára. Munkásmozgalmi, forradalmi tevékenysége miatt lett 1919 után nemkívánatos személy itthon, s ilyenfajta munkát folytatott francia földön is. Emellett azonban közelről figyelhette a francia avantgárd mozgalmat is, megismerkedhetett a jelentős szürrealista költőkkel. Négy év múltán hazatérve Kassák Lajos folyóirataiban kezdett publikálni, mégpedig igen figyelemreméltó szürrealista verseket. Hamarosan mégis megelégelte a képek szertelen játékait, s a fölnevelő környezet motívumaihoz fordult. Erről a sorsszerű hűségről, valamint a különböző világok között egyensúlyt kereső személyiség formálódásáról tanúskodnak a Nehéz föld (1928), majd a Sarjurendek (1930) versei. Vissza