Változatok az avantgárdra

Előszó

A magyar avantgarde hosszú időn keresztül az alig megtűrt irodalom, illetve művészet köréhez tartozott. Kassák Lajos még 1919-ben különbözött össze a már akkor is erőszakosan fellépő kommunista kulturális politikával, az emigrációs esztendők aztán tovább élezték a konfliktust, amelyek már nemcsak művészetelméleti, hanem politikai természetűek voltak. A moszkvai magyar emigráció és a hazai illegális kommunista mozgalom súlyos rágalmaktól sem riadt vissza Kassák és az avantgarde támadása során. A bizalmatlanság és az ellenségesség ezért 1945 után is megszabta azt a politikát, amelyet a hatalom alakított ki az avantgarde-dal szemben. Mindez természetesen enyhült a hatvanas évektől kezdve, a hivatalos állásfoglalások, az irodalomkritikai fellépések azonban szinte mindvégig kirekesztették Kassákot és az avantgarde-ot a szélesebb körű nyilvánosság fórumairól.
A több alkalommal is (1919-ben, a harmincas években és 1947 után) felszámolt magyar avantgarde ügye ilyen módon Kassák életének utolsó éveiben a fiatal írók és művészek kezébe került. Elsősorban nem is Magyarországon, hanem Újvidéken, ahol a belgrádi kulturális politika engedékenysége eredményeként az Új Symposion című folyóirat körül új avantgarde mozgalom szerveződött, és Párizsban, ahol az 1956-os emigráció fiataljai a Magyar Műhely című folyóirat megalapításával hozták létre a magyar avantgarde új központját. Magyarországon néhány magányos, jóformán belső emigrációba szorított író és művész, közöttük Erdély Miklós, tartották fenn az avantgarde folytonosságát, és természetesen voltak erdélyi és felvidéki kezdeményezések is.
Magam nem tartoztam az avantgarde köreihez, de mint irodalomtörténész valamennyire érdeklődtem az "izmusok" története és öröksége iránt. Az idős Kassákkal is találkoztam, például 1967-es kiállítása alkalmával, midőn külön fogadott néhány fiatalabb irodalmárt, hogy elbeszélgessen velük. A hetvenes években azután kapcsolatba kerültem az Új Symposion és a Magyar Műhely körül gyülekező írókkal, és 1975-től kezdve mint meghívott vendég rendszeresen részt vehettem a Magyar Műhely találkozóin, amelyeket a Párizs melletti Marly-le-Roiban, illetve a Bécs melletti Hadersdorfban, később pedig Kalocsán és Szombathelyen rendeztek meg. Ezeknek a találkozóknak a révén kerültem baráti kapcsolatba a Műhely szerkesztőivel: Nagy Pállal, Papp Tiborral és Bujdosó Alpárral, valamint néhány munkatársával, így Bakucz Józseffel és Baránszky Lászlóval.
Nem váltam az avantgarde közelebbi történetírójává vagy kritikusává, mindazonáltal még a hevtenes években összeállítottam egy dokumentumkötetet, amely a magyar idodalmi avantgarde zaklatott történetét kívánta bemutatni. Ennek a gyűjteménynek az összeállítására Illés Endre, a Szépirodalmi Kiadó igazgatója kért fel, midőn azonban kiderült, hogy az avantgarde "rehabilitásának" ügye nem nyerte el a kulturális politika nagyhatalmú komisszárjának, tudniilik Aczél Györgynek a tetszését, a kiadó pillanatok alatt felbontatta a velem megkötött szerződést, sőt tulajdonképpen persona non gratának nyilvánított. A gyűjtemény azóta is a szekrény mélyén lapul, pontosabban többen is profitálnak belőle, minthogy a kézirat egy példánya elkerült az Irodalmi Múzeumba, ahol aztán nyoma veszett. Később ez a válogatás vált alapjává annak a nagyobb terjedelmű avantgarde szöveggyűjteménynek, amelyek Béládi Miklóssal állítottunk össze, és amelyet Jelzés a világba (A magyar irodalmi avantgarde válogatott dukumentumai) címmel 1988-ban adott közre a Magvető Kiadó. MIndezt csak avégett mondtam el, hogy kitessék: a magyar avantgarde történetének feldolgozása egészen a nyolcvanas évek végéig nem tartozott a pártfogolt, jónéven vett vállalkozások közé.
Ahogy mondottam, nem tartoztam az avantgarde elkötelezett és elhivatott histórikusai közé, ennek ellenére is meglehetősen sok kisebb-nagyobb tanulmányt és kritikát írtam mind a régebbi, mind az újabb avantgarde képviselőiről és teljesítményeikről. Ezeknek egy részét (nem is a nagyobbik részét) rendeztem el ebben a kötetben, amelyet abban a reményben bocsátok útjára, hogy mindaz, ami itt olvasható, mára maga is dokumentum. Dokumentuma annak a küzdelemnek, amely a huszadik századi magyar irodalom teljes szellemi örökségének megőrzését és birtokbavételét szolgálta, elsősorban munkahelyemnek: a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének műhelyében. Vissza