Az Örökkévaló különböző hiteket adott nekünk, de csak egyetlen világot, hogy együtt éljünk benne.
(Lord Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség egykori főrabbija)
Aki nem jár zsinagógába, nem tagja hitközösségnek, nem telepedett ki Izraelbe, nem beszél se héberül, se jiddisül, nincsenek izraelita hagyományai vagy szokásai, eszik disznóhúst, magyarnak érzi és vallja önmagát, az anyanyelve magyar, MÉGIS gyakran lezsidózzák = sima zsidó.
Részlet:
A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épülete százötven éves, tervezte Otto Wagner. A magyar hatóságok a vészkorszakban internáló táborrá alakították. 1944-ben a budapesti gettó része volt. Az ötvenes években már nem folyt itt vallásos tevékenység. A ház romlott, omlott, pusztult. Egy teljes fölújítás után 2021-ben nyitották meg, eredeti funkcióját visszaállítva. Kulturális rendezvényeket is tartanak. AKTUÁLIS PROGRAMOK. Van itt minden, koncert, fölolvasás, oratórium. Meg te. Na jó. Ha már azt a címet választottad az estednek, hogy ELKERÜLÉS, beszélj arról, hogyan került el téged a zsidóság, egy életen át. Hányszor próbáltál pedig valamiképpen igazi zsidóvá válni. Elsajátítani az ehhez szükséges szokásokat. Követni a hagyományokat. Betartani az evéssel kapcsolatos tilalmakat. Megtanulni héberül. Elmentél Izraelbe, többször is. Stb. De... nem sikerült. Így maradtál kénytelen-kelletlen sima zsidó. Akinek azon is töprengenie kell, hogy vajon az estjén illik-e viselnie a fején azt a kis sapekot, mi is a szabatos neve, kipa? kappele? jarmulka? Van az iratszekrényed fölső fiókjában néhány. Az elsőt Jeruzsálem óvárosában vetted, közvetlenül a Siratófalnál töltött félórád után. Csontváry Panaszfalként tette híressé. Ott a kövek rései közé begyömöszölted a saját, helyben írt vágylistádat, majmolva félszáz sorstársad, akik ugyanezt cselekedték. Sajnos, az imádkozásban nem voltál képes követni őket, csak annyit tudsz, Smá Jiszroél Ádonáj elohénu, ha egyáltalán így szól a szöveg, ezt is csak olvastad egy igazi zsidó regényében, már elfelejtetted, melyikben. A kívánságaidra viszont pontosan emlékszel. Mind a négyre. Fél élet múlt el azóta. Egyik se teljesült. Azért ez nem szép tőled, zsidók Istene. Avagy a sima zsidókkal nem törődsz, pláne, ha katolikus keresztlevelük van? A Panaszfalnál a pillanat áhítatában újra elhatároztad, hogy erősíted kapcsolatodat a gyökereidhez. Kezdjük azzal, hogy beszerzel magadnak egy saját kipát. Jártál néhányszor zsidó temetésen és istentiszteleten, ilyenkor kaptál kölcsön, többnyire fekete kartonból. Abban a hiszemben voltál, hogy a pici fejfedőnek sötét a hivatalos színe. A falatnyi boltocskában, ahová a félhomályos sikátorból szédültél be, a legváltozatosabb színekben árulták a zsidó sapikat. Próbáltál kérdezősködni, de a szakállas öregúr az általad beszélt világnyelveken nem értett. Az ő fején szürke kipa volt. Te egy mélykéket vettél, béleltet, a szegélyén ezüstös horgolmánnyal. Ez volt az első. Adtak hozzá kis íves hajcsatot, amely, ha benyomod, az átellenes ívbe fordul, ezzel rögzítheted a kipát egy fürtödhöz, hogy le ne fújja a szél. Mióta fúj a szél a zsinagógában? – nem tetted föl e kérdést. Bedugtad a szerzeményt a válltáskádba, s hazahoztad, Azóta lapul a fiókban.
Karcsú Könyvek - Pontos történetek
A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek az erre a célra tervezett szilfid kötetekbe. Belecsúsztathatók retikülbe, zsebbe, autóstáskába, és erőfeszítés nélkül tarthatja őket a legkisebb női kéz is, nemcsak otthon, hanem vonaton, autóbuszon, villamoson, strandon, repülőn, de akár sorban állás idején is. A vastagkönyvfóbiában szenvedő olvasók minden bizonnyal örülnek nekik. A rövidebb terjedelem fokozott pontossággal párosul, ezekből a szövegekből a szerző mindent kihúzott, amit emberileg és művészileg lehetségesnek ítélt, s kifejezik mindazt az értéket és örömöt, amivel a korszerű próza kedveskedhet a befogadóinak.
A sorozatban megjelent: Ötvenhét lépés (2022) Palackposta (2022) Visz a vonat (2023) Teendők halálom után (2023) Ki vinné haza (2024) Cím nélkül (2024) Utána tánc (2025) Tollseprű (2025)
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.