Van lélek

Előszó

Van lélek: ez a meggyőződés sorrendben mindig második; megelőzi ez a vallomás: Van Isten! Aki igazán hisz az Istenben, az hisz igazán a lélekben is, az egész, a kiteljesedett emberben, a test-lélek egy-valóság emberben. Mert ez az ember: test és lélek, ,,sárból és napsugárból összegyúrva", Madách szép szava szerint. Amilyen boldogító a tudat, hogy a nagy világnak van értelme: az Isten, olyan boldogító az a tudat, hogy nem vagyunk merő csupa test, hanem van bennünk egy szikrányi napsugár az istenség napjából: a lélek.
Ezzel a lélekkel vagyunk a világot Teremtőhöz hasonlatosak. Isten ,,a szikla, ahonnan kivágtak bennünket", mondja Istenhez hasonló lelkükről a Biblia; Isten az Őstűz, melyből lelkünk kiszállott. Oly jó ilyen Sziklához tartozónak érezni magunkat, tudni, hogy:
Te vagy a szikla. Minden omlik,
Minden remeg, minden inog . . .
Nem vagyunk egyedül ezzel a hitünkkel. Velünk együtt vallják a világ népei, hogy az ember több az állatnál, nem csupán valami szerencsés véletlen folytán kiválasztódott, magát felküzdött gerinces-fajta, hanem mélységes szakadék tátong közöttük: a halhatatlan lélek. Ezt hitték nemcsak az ókor összes kultúrnépei, hanem a primitív népek is, amikor odatették halottaiknak sírjába a legszükségesebb eszközöket, kedves fegyvereiket, esetleg állataikat is, amikor a halott sírjához ételeket vittek. Mindebben az a homályos meggyőződés vezette őket, hogy az ember nem szűnt meg létezni azzal, hogy meghalt. Vissza