Vándortarisznyámból (dedikált példány)

Előszó

A címerem: zöld mezőben fehér ruhás lány
Nagyon jól nevelt, csendes és félénk középosztálybeli kislány voltam. Elegáns nevet kaptam, a Márta Gabriellát, de ezt senki nem használta, ehelyett gyermekkori becenevem, a Maci követett mindenfelé. Arról soha nem volt szó, hogy az arcom, mint Szép Helénáé, ezer, vagy akár csak egy hajót is küldött volna bárhová. Anyám szépségét bánatomra nem örököltem, apám humorérzékét azonban - mint később rájöttem - igen.
A felnőttek diktatúráját megadással tűrtem, szüleim kicsit hanyag parancsuralmát játszi könnyedséggel viseltem el, a német kisasszonyom katonai drilljét valamivel nehezebben. Alkalmazkodva a helyzethez, apró dolgoknak is igyekeztem örülni. A kisasszonytól például tejbegrízt kértem vacsorára, s amíg ó osztrák alapossággal tizenöt percen át főzte, én szabadon olvashattam, mely foglalatosság egyébként szükségtelen és bűnös luxusnak minősíttetett.
Ennek ellenére kisebb koromban kisasszonyom nevelési kelléknek használta a könyveket. Ebéd után, ha szépen ettem, ha szabályosan fogtam a kést és a villát, akkor félórácskát felolvasott nekem valamelyik német ifjúsági regényből, és könnyekig meghatódott az érzelmes részleteken. Szegényt kilencéves koromban szellemileg kinőttem, de velünk maradt tizenhárom éves koromig, mert a szüleimnek nem volt szívük felmondani neki.
Ő is ott volt azon a bérmálást előkészítő hittanórán, ahol a fiatal káplán elhatározta, hogy egyházilag bevezet engem az „élet rejtelmeibe". Elég zsenánt volt, mert ezt a felvilágosítást - nem fukarkodva a megfelelő szakkifejezésekkel - hónapokkal korábban már megkaptam egy barátnőmtől. Ott ültem matrózblúzban, hátul illedelmesen karba tett kezekkel, és kínomban véresre csíptem a könyökömet. A káplán magyarázata sem segített jobban megérteni, mit esznek ezen a hülyeségen, és komolyan fontolóra vettem, hogy apácának megyek. Ennek azonban ellene szólt, hogy az apácák nem táncolhatnak és nem járhatnak moziba.
Azt a latinórát soha nem fogom elfelejteni - ekkor már tizennégy éves voltam amikor összehajtogatott levél érkezett a barátnőmtől. Közölte: szombaton tartja a születésnapi zsúrját, és az én asztalszomszédom valami Jani lesz, egyike latintanár édesapja tanítványainak. Vissza