Zarándokúton Sefárba

Fülszöveg

Várady Judit könyve különleges, titokzatos kontinensre, Afrikába kalauzol el. A tízezer évvel ezelőtt élt ember alkotásaihoz - sziklarajzaihoz - eljutni olyan, mint egy zarándokút, melyet első magyarként Urbán Ernő járt be.
A negyedszázada papírra vetett úti beszámoló egy "elfelejtett ország", Algéria különös tájaira - a sivatagok homokdűnéi, az égig érő hegyek sziklakanyonok kopár kősziklái közé - vezeti el az olvasót, s megismertet a korabeli Algéria ellentmondásos világával is, az algériai emberek életének kordokumentuma.
Ennek a mindig nyugtalan világnak végtelen nyugodt embereiről, nomád vándorairól, harcairól, bánatos szemű asszonyairól, szurtos kezű mezítlábas iskolásairól - az ezerarcú ország ezerarcú embereinek hétköznapjairól - mi, európai emberek ma is csak keveset tudunk. Szédítő a szakadék a múlt gazdasága és a hetvenes évek szegénysége között, ahol a toronyházak árnyékában még bádogházak ezreiben laktak.
A könyv szerzőjét útja során végig egy nagy utazó bölcs intelme vezette: "ha járod az utat, akár a legvadabbakat is, mindig, minden éghajlat alatt vizsgálódásaid tárgya elsősorban az ember legyen, legyen az civilizált vagy durva, faragatlan". Titkaik megismerése segíthet bennünket, európai embereket is nehézségeink könnyebb elviselésében.
"Sokat kaptam tőlük, olyanokra tanítottak meg, amikre Európában nem fordítanak figyelmet. Algériában más az értékrend, a mérce. Jó volt abban a mesevilágban élni, forró katlanaiban, selymes homokdűnéi között. Gazdag emberré váltam, olyan kincseket kaptam, amelyeket fontosnak tartok továbbadni."
Ez a könyv csak a kezdet. Ugyanis a szerző visszavágyott a mai Algériába, a sivatagba, a menekülttáborokra, az egyszerű, őszinte és igaz emberek közé. A változásokat bemutató 2. kötete előkészületben, melyekben leírja találkozását a "felhők népével" és bepillant a mai Algéria életébe. Vissza