A személyek neve mint a katalógusok besorolási adata az egyes nemzetek gyakorlatában

Előszó

A személynevek egységesített alakjára vonatkozóan 1979-ben megjelentetett uj magyar szabvány (MSZ 3440/2 A bibliográfiai leírás besorolási adatai. Személyek nevei) "filozófiai" alapját az u. n. "Párizsi Ajánlások" , konkrét szabályainak főforrását pedig a most magyar fordításban is megjelenő IFLA-kézikönyv, a "Names of persons: national usages for entry in catalogue" 1977-es 3. kiadása jelentette. Igy elsősorban az egységesitett névből elhagyandó névelemekre, az összetett és a névelőzékes családnevekre, az asszonynevekre, valamint a nemesi nevekre vonatkozó szabályaink erősen tapadnak az IFLA-kézikönyvhöz, mégis a magyar szabvány és az IFLA-kézikönyv számos kérdésben eltér egymástól. A szabvány és az adattár közti műfaji különbségek maguktól értetődőek, magyarázatra nem szorulnak. Annyi talán mégis megemlíthető, hogy az IFLA-kézikönyv a szabályok tételes megfogalmazására eleve nem vállalkozhatott, helyette nyelvterületenként/országonként, illetve ezen belül etnikai csoportonként számba veszi a személynevek fajtáit, alkotórészeit és járulékos elemeit, majd pontos tájékoztatást ad arról, hogy a megfelelő nemzeti katalogizálási gyakorlat szerint: a/ melyek azok az elemek, amelyek nem tartoznak az egységesitett névhez, b/az egységesitett névben melyik névelem (mely elemek együttese) a rendszó, c/ a további névelemek pedig milyen sorrendben közlendők. A kézikönyv minimumra csökkentett erősen formalizált szövegéből és a gazdag példaanyagból igy a szabályok kikövetkeztethetők csak. A szabvány és a kézikönyv közötti módszerbeli különbségnél azonban lényegesebbek a tartalmi eltérések. Vissza