Népfelkelő és gerillaharcok Jellasics ellen 1848 őszén

Előszó

A dolgozó, alkotó tömegek a történelem előrehajtói. Életük szakadatlan néma vagy hangos küzdelem a reakció erőivel szemben. Küzdelem az egyszerű hétköznapokon, mikor termelőmunkájukkal lépésről-lépésre alakítják ki a haladás feltételeit, az a nagy történelmi sorsfordulókon, mikor a nép megteremti az élenjáró osztályok érdekeit képviselő hősöket és mikor fegyverek zajában néz szembe a haladásnak az elavulthoz kétségbeesetten ragaszkodó, halálraítélt ellenségeivel. A történelemnek ilyen, tűzzel és vérrel jelzett szakaszát hozták el az 1848-49-es esztendők, mikor az újért síkra szálló erők akcióba léptek, hogy meggyorsítsák a korhadt feudális rendszer évtizedek óta tartó agóniáját, a rekació tábora pedig minden követ megmozgat azért, hogy orvosságot találjon a régi világ válságos állapotára és ágyúkkal szerelje le a haladás híveinek kísérletét.
A külső és belső ellenforradalommal bátran szembenéző magyar nemzet heroikus szabadságharcáról sokan és sokat írtak. De az. elmúlt idők történészei jórészt csak arra szorítkoztak, hogy Magyarország akkori vezetőinek, valamint a reguláris hadsereg kötelékében viaskodó, egész Európa haladó osztályainak és személyeinek rokonszenvét kiváltó katonák lelkesítő tetteit örökítsék meg az eljövendő magyar nemzedékek számára. A néptömegek szerepe azonban homályban maradt, az ő fegyvertényeik, nem egyszer messze kiható akcióik elkerülték a történészek figyelmét. A bukást követő önkényuralom fekete éveiben még emlékezni sem volt szabad, még kevésbbé lehetett előhozakodni 48 népének hősi példájával. A dualizmus évtizedei sem voltak alkalmasak arra, hogy „a nagy megbékélés" után a 48-i forradalmi tömegek aktív szerepét idézzék a kiegyezést elítélő nép előtt. Mégis az 1849-től a századfordulóig tartó időszakban akadtak történészek, akik az irreguláris nép harcainak teret engedtek műveik oldalain. Legjelentősebb volt közülük Horváth Mihály (Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben)... Vissza