Előszó
Részlet a folyóiratból:
"Zsirai László:
A vágta
A nehéz őszi ködöktől terhelt októberi délelőtt helyetti meglepetésként, tavaszias napsütötte növényzet mosolygott a szürke panelházak rengetegében. A derűs zöld színek pompája kedvet ébresztett az emberekben. Mosolyukban mártóztak a rózsák az épületek közötti parkban, a játszótér melletti padokra anyukák és nagymamák települtek, óvó tekintetük láthatatlan pórázán tartva a hintákon lendülő vagy a homokozóban guggolva játszadozó csemetéket. Lábról lábra pattogott a labda a közeli pályán, s az ennyi mozgalmasság ellenére nyugalmasnak mondható környéken enyhe szellőcske nótázott csupán zümmögve, mint a méhek virágporgyűjtő körútjukon a langyos kora nyárban, de aztán az is teljesen elnyugodott, elcsendesedett.
A zavartalan idő kimozdította Piroskát, a nyugdíjas tanárnőt is, aki elhatározta, hogy kihasználva a természeti erők örömet okozóan szelíd magatartását, kimegy a temetőbe. Az autóbusz komótosan ballagott vele a lakóteleptől a családi házak övezetén át a temetőkapuig. Évek óta számtalanszor megtette ezt az utat, de sohasem unatkozott közben, mert valahányszor felfedezett valamilyen apró változást: hol egy frissen színezett homlokzatot, hol egy új szobrot a téren, hol csak annyit, hogy éppen milyen virág lendült tündöklésnek a parkban, az előkertben..."
Vissza 
