Új Symposion 1985/7.

Előszó

Kilóg a sorból ez a Symposion: Ólombetűs és színtelen. A szokásos 15-20 cím és szerző helyett fele annyi van jelen a következő oldalakon. De hiányzik sok minden más is, ami az elmúlt másfél évben meghatározta a folyóirat arculatát.
Tartós változástól mégsem kell tartani. Az Új Symposion folytatja a megkezdett kísérletezést médiumokkal, grafikai formákkal, nyomdatechnikával, témaválasztással, feldolgozási módokkal. Következő számunk például még szokatlanabb külsővel jelenik majd meg.
Most viszont másról van szó: vendégszerkesztő állította össze az idei hetes szám legnagyobb részét. A kiadótanács áprilisi ülésén ugyanis, amelyen töben kifogásolták a szépirodalmi alkotások (vélt vagy valós) hiányát a tavalyi évfolyamban, szerkesztőségünk a puszta értékelésnél magasabb szintű együttműködést javasolt, elsősorban az irodalmár tanácstagoknak. Közülük Tari István volt az, aki néhány héttel később maga is kezdeményezett.
A vendégszerkesztői munkaforma azt hisszük, jó lehetőség arra, hogy olyan szerzők is szóhoz jussanak, akik egyébként - ilyen vagy olyan okokból - távol maradnak egy vagy több folyóirat hasábjairól. Ezt tanúsítja interjúalanyunk példája, aki a közelmúltban egyik cikkében lesújtó jelzővel illette (igaz, hogy csak úgy kutyafuttában, minden részletesebb magyarázat vagy okfejtés nélkül) szerkesztőségünk tevékenységét. Hasonlóan érdekes és ellentmondásos az itt megjelenő egyik hosszabb szöveg sorsa, amelymásutt és eddig meg nem értésre talált. Vissza