Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence emlékezete

Előszó

Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence nevét írják zászlajukra e kötet munkatársai: mindazok, akik a magyar zenetörténet-tudományt az ő szellemükben kívánják továbbépíteni.
Mit jelképez számunkra e két név? Mindenekelőtt: műveltség és magyarság egységét. Azét a magyarságét, mely "Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp", hanem, eszményeit tekintve, „híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld". Azét a magyarságét, melynek egyik kezét „a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina" - s amely, épp ezért, szervesen magába tudja olvasztani szakadatlan fejlődésének minden szükséges elemét, származzék az napkeletről vagy napnyugatról. Csak így maradhat fenn, így újulhat meg, így lehet önálló és eredeti.
De Kodály és Szabolcsi neve mást is jelent: a magyar zenetudomány aranykorát, melyben ez a diszciplína közüggyé válhatott, melyben a társadalom széles körei figyeltek a hazai muzikológia eredményeire, úgy, hogy áldozatot is készek voltak hozni érte. Alapművek és alapvető intézmények köszönhetik létüket ennek az elismerésnek - s azoknak, akik kivívták azt.
Mert, persze, a társadalom egykori közömbössége nem önmagától változott támogató érdeklődéssé. Meg kellett előbb győzetnie arról, hogy nem élhet tovább, nem fejlődhet tovább önismeret nélkül. És, hogy a zene ismerete és birtoklása nélkül nem lehet teljes semmilyen önismeret. „Mert van az emberi érzés- és gondolatvilágnak egy rétege - írta Kodály - melyet csak a zene tud kifejezni és semmi más." Eljutni ehhez a réteghez: kutatás és nevelés kérdése. Kodály megtanított egy fél országot énekelni, hogy utat találjon a lelkéhez. Szabolcsi pedig, hasonló céllal, megtanította a java értelmiséget a zenéről olvasás gyönyörűségére. Ehhez, természetesen, eredeti művek sokaságát kellett megteremteniük. Megtették.
Teljes-e, végleges-e az általuk ábrázolt magyar zene-kép? Mint műalkotás: feltétlenül. Ám a tudományos vizsgálódások sora soha nem lehet se teljes, se végleges. Az újabb felfedezések mindig módosítják a korábbi térképet: kitöltik fehér foltjait, lehetővé teszik kisebb lépték alkalmazását, elrajzolt részletek korrekcióját. Újonnan feltárt tények új összefüggések felismerésére késztethetnek. Kodály elve mit sem veszített érvényességéből: „járjon elöl az anyag mélyreható megismerése, arra épülhet minden egyéb". Kodály és Szabolcsi összefoglaló munkáinak birtokában, úgy hisszük, az új összegezés ideje nem érkezett még el: manapság inkább a részletek további kimunkálása a fő feladat. Vissza