Antiquitas Hungarica 1947/1.

Előszó

AZ OLVASÓHOZ

Aki ezt a kis folyóiratot kezébe veszi, meglepetéssel vagy esetleg megütéssel fogja konstatálni, hogy a szellemi tudományok legkülönfélébb ágaiból való dolgozatok foglalnak benne egymás mellett helyet; hogy apró adatközlések és nagy tudományos távlatok vázlatai váltakoznak egymással; első pillantásra az sem fogja megnyugtatni, ha észreveszi, hogy e cikkek zöme valamiféle összefüggésben van a magyar föld, vagy a magyar nép iltjával, a magyar műveltség régi gyökereivel, sajátos problémaköreivel. Ezt a látszólagos összevisszaságot azonban könnyű megmagyarázni; kérjük olvasónkat, töprengjen velünk együtt azokon a dolgokon, amiket most fogunk mondani.
A mult század tudományos kutatása azért tudott olyan páratlan és grandiózus haladást elérni, mert általános, meddő okoskodások helyett a tudomány minden ágában a legaprólékosabb gonddal, és a legszigorúbb következetességgel sajátos módszereket dolgozott ki. Amikor az új módszerek forrásából csak úgy buzgott és ömlött kifelé a sok eredmény, a tudósok lassan és öntudatlanul arra a meggyőződésre jutottak, hogy tulajdonképen ezek a speciális eljárások teszik a tudományt tudománnyá, és nem vették észre, hogy ezen általános specializálódás hovatovább ezer apró vakondjáratba vezeti őket szanaszéjjel. Nem vették észre, hogy az eszközt összetévesztik a céllal, és amíg annak örülnek, hogy munkájuk gépi lebonyolítása milyen kitűnően funkcionál, elhomályosulnak a perspektívák előttük, elvesztik az iránytűt.
Sokan látták természetesen világszerte, hogy valami baj van e téren, s sokféleképen keresték a válságból kivezető utat. Isten mentsen attól, hogy most nyomon kövessük mindezeket a kísérleteket; csak néhány jellegzetes példával szeretnénk érzékeltetni azt, hogy az egyik útvesztőből miképen kanyarodott át a másikba az egyenes út helyett a gondolkozás. Vissza