Egyszerű varázslat

Fülszöveg

Várkonyi Nagy a hatvanon túl levő költőnemzedék tekintélyes, mindemellett szeretetre méltó tagjaként harmadik kötetét bocsátja az olvasók ítélete elé. Különös költősors, csodálni való emberi példa! A felszabadulás után tíz évig kölcsönös félreértések áldozata és megdermed benne a költő; amikor megszólal (1957 körül), gyilkosan erős mezőnyben, hatalmas versenytársak között találja magát. S ha még hozzávesszük, hogy költői múltja a felszabadulás előtti világkóborlások során úgyszólván elsüllyedt - meg kell éreznünk és értenünk az újraindulás pátoszának erkölcsi szépségét, dacos ambícióit. Előző kötete, az Ének az Óceánnál bebizonyította, hogy Várkonyi Nagy újra-jelentkezése nem volt haszontalan: jelentékenyen hozzájárult a mai magyar költészet szemhatárbővüléséhez. Mostani kötetének versei a továbblépés, az újratöltekezés jegyében és parancsára születtek - ez a költő fiatalos mohósággal szívja föl az élet képeit és elragadtatottan adja át magát a legnemesebb eszmék vonzásának. Egyedülálló jelensége napjaink magyar költészetének. Olyan hangot, költői dikciót üt meg, amely a harmincas évek közepe óta már nem szokásos, de a "hagyományos" hanggal is szerencsésen fejezi ki a huszadik század második felének komoly, harangkongású emelkedettségét és feszült, éber értéktudatát. Legnagyobb élménye: ahogy a szocializmus eszmevilága magába fogadja az "általános emberi" időtálló romolhatatlannak bizonyult értékeit, szigorú etikai igényességét. A "teljesség dimenzióinak" látomásából tér meg, lomha, szépívű körökben egyre lejjebb ereszkedve, a konkrét valóság meleg képeihez. Kevés költőnk van, aki ilyen eltökélt, határozott program jegyében alkot; vállalják ezzel a hősiességgel a bíztatást, a bátorítást, az ösztönzést az "emberméltóság" védelmére és szolgálatára. Vissza